<p>Sok női szívet tört össze az évek során, de az övét sem kímélték. Bochkor Gábor élete egyik legnagyobb pofára eséséről vallott: egykori szerelme a szakításuk után átpártolt a saját neméhez.</p>
Internetes zaklatója akadt Eke Angélának. A színesznő a Tv2 Pénzt vagy éveket című sikershowjának hétfő esti adásában mesél az esetről, ami igen megdöbbentő: a névtelen férfi ugyanis Angéla lábáról szeretett volna egy fényképet.
Andy Vajna özvegye a Los Angeles-i temetés után elvonult a nyilvánosság elől. A barátai szerint nem volt olyan lelki állapotban, hogy elviselje azt a sok rosszat, amit a férje halála kapcsán kapott. Vasárnap azonban visszatért.
Szombaton délelőtt végül hazatért Sas József Thaiföldön rekedt felesége, Zsuzsa is, akit a repülőtéren csíptünk el. Aztán egészen furcsa fordulatot vett a történet. A humorista közben egyre jobban van.
Jóképű, brutálisan jó hangú színművész csatlakozott a Drága örökösök csapatához. Az egyre híresebb Ökörapátiban ugyanis megjelent Szappanos Mónika volt férje.
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a humorista állapotáról, aki pihenni indult Thaiföldre, ám kórházba került. A Bors információi szerint külföldi kezelése 18 millió forint volt, amit a biztosító fedezett.
Az ufóhívôk közösségének egy része azzal vádolja az Edda énekesét, hogy folyamatos szerepléseivel lejáratja őket. Pataky Attila szerint vádlói közül senki nem volt ott, amikor földön kívüli élményei voltak.
A digitálisan felújított Emmy-díjas ifjúsági sorozat legendás fagylaltárusa a valóságban is létezett, a gyerekszínészek napi 12 órát forgattak egy nyáron át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.