2018. 02. 22.
Egy asszony emlékére
Aludt a fotelban, mint oly sokszor, a tévé előtt. Édesded alvás, de ez teljesen más. Így sosem aludt még. Ebből az alvásból nem ébred már fel. Az első gondolatom nem is az volt, amit korábban képzeltem, hogy mi lesz, ha ez bekövetkezik. Mert tudtuk, bekövetkezik, hamarosan. Csak néztem, és arra gondoltam most látom utoljára. És belém hasított, hogy oké, most sokan megsiratják, meg sokan beszélnek majd róla egy darabig, de aztán egyre ritkábban, míg már senki se fog emlékezni rá. Egy darabig még a fiai mozdulataiban, az unokák mosolyában ott lesz, de meddig? Ki emlékszik már egy hónappal, egy évvel, öt évvel, tíz évvel korábbi dolgokra?
gyász