Vannak emberek, akiknek úgy alakul a sorsuk, hogy tulajdonképpen egész életükben csak iskolát látnak belülről - először gyerekként, hogy utána pedagógusként, szerepet váltva éljenek benne tovább. És vagyunk jópáran, akik már vagy elfelejtettük, milyenek a sulis hétköznapok "belülről", vagy még mindig a gyermeki énünkkel reagálunk sok történésre, mivel iskolában utoljára gyerekként értek minket meghatározó élmények - amiket felnőttként nem kereteztünk át, pedig lehet, felnőttként reagálva máshova jutnánk.
Tanuljunk egymástól - ezzel a jelszóval indította útjára a Tanárok Klubját a Budapest School,arra is figyelmeztetve: a tanári szerep is erősen változóban van. (hogy mennyire, az érdeklődőknek a Tanárblog szerzőinek nemrég megjelent könyvét, a 21. századi iskolát is ajánlom szíves elolvasásra)
"Üzleti életben dolgozók ritkán mennek iskolákba, pedig a tanulásról, emberek vezetéséről az üzleti életben elég sokat tudnak. A Budapest School azzal a céllal indította programját, hogy ezt a falat lebontsuk. Tanárok és nem tanárok együtt és egymástól tudjanak tanulni arról, hogyan tudunk gyerekeket és felnőtteket ma segíteni, hogy hatékonyabb tanulók lehessenek." - áll a három hónapos program beharangozójában, és a szervezők hangsúlyozták: nemcsak azokat várnák, akik mindenféle alternatív iskolákban, esetleg otthonoktatási keretek közt újfajta tanárszerepre vágynak, hanem azokat is, akik a "hagyományos" iskolában is érzik, ráférne a mindennapi gyakorlatokra friss szemmel ránézni, és ha kell, változtatni.
Képes-e egy csapat gyerek lényegében önmagát tanítani?
Amellett, hogy az érdeklődőknek elindult egy eszmecserére alkalmas Facebook-csoport, intenzívebb, is részben már nem virtuálisan zajló programokat is ajánlanak idén őszre a szervezők: három hónapos program aktív vagy leendő tanároknak, esetleg "tanuló szervezetet" építő menedzserek számára, amely központi témája az élmény-vagy érdeklődés alapú tanulás, a tanulási folyamatok jelenlegi változása, olyan módszerek, amelyek valóban működhetnek. Egy egy hetes intenzív workshopot is szerveznek, amelyen előadást tart a TED-előadások egyik sokak által ismert sztárja, Sugata Mitra is, akinek híres kísérletét (Lyuk a falban, tehát hogy akár egy felügyelet és előzetes oktatás nélkül kihelyezett számítógépen is döbbenetes tudást szedhetnek össze a gyerekek) . Sugata Mitra nem kevesebbet állított, mint hogy a gyerekek képesek önmagukat tanítani, miközben egymástól is szívesen és eredményesen tanulhatnak. A kísérlet ihlette egyébként az itthon is bemutatott és népszerű Gettómilliomos c. filmet.
"Az információs technológiák egészen új típusú tanulásmódszertant tesznek lehetővé"
Mitra különcnek számít az oktatás világában, sokan megkérdőjelezik a nézeteit, és néha nevetve mondja, hogy bár a konferenciák sztárja, mintha inkább szórakoztatásra hívnák ahelyett, hogy megvitatnák az oktatásról alkotott elméleteit és javaslatait. Mitra megvalósult gyakorlatnak látja a "géppel egyesült embert": "én nem beszélek japánul. Viszont a telefonomon lévő szoftver képes lefordítani a szöveget angolra, tehát "én és a telefonom" már képesek vagyunk megérteni az "elénk" tett japán szöveget. A jövőben szerinte a számítógép vagy okostelefon épp olyan nélkülözhetetlen segédeszköz lesz, mint sokaknak a szemüveg.
Mitra eredetileg nem tanárnak készült: elméleti fizikusként végzett az egyetemen, de számítógép-programozóként helyezkedett el, és egyszercsak tanári pozícióban találta magát, mikor másoknak oktatott programozást "pedig mindig utáltam ezt a helyzetet, egy egész osztály előtt magyarázni" - majd elindította híres kísérletét. A kísérletről szóló TED-előadása meghozta számára a világhírt, valamint az egymillió dolláros fődíjat, amit arra fordított, hogy a diákok csoportmunkáján és önálló kutatásán alapuló "önszervező tanuló környezetet" hozzon létre indiai és angol (jellemzően hátrányos helyzetű gyerekekkel teli) iskolákban, hogy kiderüljön, mennyire eredményesen képesek a diákok saját érdeklődésük alapján, a rendelkezésükre bocsátott eszközök segítségével (amihez azonban hagyományos betanítást nem mellékelnek) fejlődni és információkat feldolgozni. A tanár szerepe mindössze a folyamat elindítása, a gyerekek bátorítása, majd a beszámolók meghallgatása-megszervezése, ami azért is fontos lehet, mert a fejlődő világban kevésbé állnak rendelkezésre képzett tanárok. Az indiai "öntanuló sulikban" sokszor Skype-on támogatják a diákokat brit önkéntesek, van köztük korábbi egyetemi oktató is.
A workshopokra és programokra tehát azokat várják, akik már jelenleg is érdeklődnek a tanulás-tanítás világszerte gyorsan és forradalmian változó világának új nézetei és módszerei iránt, vagy esetleg szkeptikusak, de szívesen hallanának olyasmikről, amik a jelenlegi magyar oktatási rendszerben alig-alig, vagy semennyire nincsenek jelen.
Gondolkodjunk együtt, tanuljunk egymástól - talán így lehetne megfogalmazni a Tanárok Klubjának fő célját. A Budapest School szervezői (köztük Halácsy Péter is) tehát várják a közoktatásban dolgozó, az egyetemen hamarosan végző, vagy a tanári pályával esetleg kacérkodó, esetleg vállalati tanítással-tanulással foglalkozó érdeklődőket is, hátha akadnak olyanok, akik ezek után másként gondolkodnak a tanulási folyamatokról, esetleg némi megerősítést kapnak abban, hogy tanulni és tanítani nem csak egyféleképpen lehet.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.