Főleg a nagyszínpados fellépőkre fókuszál (tavaly az akkori 13 évesnél egyébként egy DJ-duó aratta a legnagyobb sikert, én meg hüledeztem, hogy mennyit változott a Sziget, a David Guetta-korszak előtt nagyjából elképzelhetetlen lett volna, hogy DJ produkció kerüljön erre a helyszínre):
Shawn Mendes A csupán 19 éves kanadai származású Shawn már 4 éve boldogítja a tiniket fülbemászó dalaival, amiket nagyrészt ő maga szerzett. A Sziget 5. napján vár mindenkit koncertjére, amire már fiatalok ezrei készülnek. 13-i koncertjét valószínűleg mi is megnézzük.
Apey and the Pea - A 2009-ben alakult sludge metal trió augusztus 9-én lép majd fel a Sziget Nagyszínpadán annak köszönhetően, hogy idén megnyerték a Petőfi tv-n futó Nagy-Szín-Pad című műsort. Bárkinek, aki szereti a kemény metált és kedvenc sportja a headbangelés, feltétlenül ott a helye a koncertjükön! (mi már kipróbáltuk a bandát két hónapja a Budapest Parkban, ahol az AWS után léptek fel, és nem okoztak csalódást.)
Clean Bandit – talán ezt a Demi Lovatóval közösen készített dalt tennénk ide ajánlónak, tökéletes nyárra a medence (tó? tenger? Duna?) partjára.
Dua Lipa – Elektronikus alapú popzene. Lehet, hogy a név a szülők generációjának kevesebbet mond, de akinek van rádió a kocsijában, alighanem már hallott tőle valamit – kedvcsinálónak inkább egy akusztikus, élő felvételt ajánlanék, vagy ezt az élő nagyszínpados előadást. Vasárnap este lép fel a Szigeten.
Tommy Ca$h - A 26 éves rapper és konceptuális művész egészen hazájából, Észtországból repül a fesztiválra, hogy ellopja a show-t (vagy akár a lányok szívét...). A srác eredeti neve Tomas Tammemets, magát észt eredetűnek, kelet-európai lelkületűnek, de egyszersmind skandinávnak is vallja magát, egyébként egy főként oroszok lakta észt kisvárosban nőtt fel, amíg némi fű és graffitizés miatt nem került mindenféle balhékba, majd a továbbtanulás helyett nem választotta a festést, táncot és zenét, de újabban saját ruhamárkája is van már.
Kygo – szintén elektronikus alapú, dallamos zene, Miguel Kygo énekével. Valószínűleg a legtöbben az It Ain’t Me-c. megaslágert ismerik Selena Gomez közreműködésével.
Kendrick Lamar – amerikai rap-előadó, szórakoztató videókkal. (A rap az egyik generációs törés azt hiszem a szülők és kamasz gyerekeik közt, de egyébként a szövegben hálistennek nem hangzanak fel tízmásodpercenként nemkívánatos szavak- vagy legalábbis nem ismerjük fel őket minden előforduláskor.)
Lana del Rey - idén se maradunk híres énekesnő nélkül, a tavaly remekelő Pink vagy a korábban csalódást okozó Rihanna után most az amerikai Lana del Rey jön hozzánk. Legismertebb számai a Summertime sadness, a Born to die, vagy a Blue Jeans.
MØ – a fura név egy fiatal dán előadót (lány) takar, aki szintén a rádiókon megszokott elektropop stílusban adja elő. A Kamikaze c. videója különösen érdekes, az egyik kommentelő szerint: „a cím japán, a szöveg angol, a stílus arab (mások szerint inkább orosz…), az előadó pedig skandináv.”
Zara Larsson - úgy tűnik, a Nagy válogatásában erőteljes szerepet kapnak a skandináv elektronikus zenét játszó fiatal előadók, ő is Svédországból érkezik, egy ottani tehetségkutatón tűnt fel eredetileg mint zeneszerző-előadó.
Besh o Drom - örök kedvenc és a Világzenei Színpad egyik állandó fellépője, az előző nap ugyanitt megjelenő Kistehénnel vagy Anima Sound Systemmel (na, mégis van min nosztalgiázni, ők már jó régen itt vannak…) A Telekom Volt Fesztivál Színpadon lesz Kiscsillag meg Esti Kornél is, utóbbiak a zárónapon, az Irie Maffia pedig a nyitó 8-i estén.
Ha valaki a Cirkusz-színpad környékén jár (Cirque du Sziget) és még ébren van, ki ne hagyja az Afrique di Cirque (Kanada-Guinea) produkcióját. Minden este fél tizenkettőkor (nem délben, naná) lépnek fel, e videó alapján parádés lesz.
A Karaván-sátorban idén főzés, az Afro-latin-reggae faluban pedig tánctanítás lesz – ennek külön témát szeretnék szentelni.
Ha a Nagylányt el bírom vonszolni az elektronikus zenéktől egy kis időre, én nagyon szeretném megnézni a komolyzenét, operát, kórust felvonultató Fidelio színpadot, lesz Snétberger és Pátkai Rozina, swing Roby Lakatossal, dzsessz és mozikoncert. (ha ezen nem veszünk össze, akkor semmin…)
Az Utcaszínházat és a Magic Mirrort viszont remélhetően idén is teljes egyetértésben keressük fel, tavaly előbbi keretében láttuk a képen szereplő maffiózókat, utóbbiban tavaly is remek beszélgetések voltak, előtte meg közös tánc.
A végére az antilistánk: Kis Grofót, a Bon-bont vagy a Kozmixot alighanem mindketten simán kihagyjuk, de az efféléket játszó rádiók stílusában nyugodtan mondjuk, hogy küldjük szépen mindenkinek, aki szereti.
Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.