277. oldal - Bezzeganya

Lujzanapló, 18. hét

Almajemima két gyermekét két év különbséggel Európa két, földrajzilag és kulturálisan egyaránt igen távoli pontján szülte: Alma Londonban, Mimi Athénban született. Ízelítő következik e két kultúrában szerzett tapasztalataiból.

A közelgő karácsony alkalmából ismét megrendezik a gasztrobloggerek által kezdeményezett Sok kicsi elnevezésű jótékonysági akciót. Az akció során 15 gasztroblogger és 15 szervezet különböző gasztronómiai ajándékcsomagra vonatkozó vagy programjellegű felajánlásokat tesz.

Lombiknaplónkban Virgili nyíltan és részletesen ír párja herebiopsziájáról a kórházi felvételtől a lebegő zöld takarón és az altatás utáni emlékezetzavaron keresztül a professzor jacuzzi-problémájáig. Kiderül az is, hogy a boríték sem garancia a jó eredmény közlésére.

A nyári szünet egyik leghervasztóbb, forró és punnyasztó napján történt. Én az árnyékban a teraszon hűsöltem, sör-citromos Fanta löttyel életben tartva magam, a kicsik a medencében két gumifotellel őrjöngtek, aztán inkább ők is a diófa alatti sk. bunkijukban húzták meg magukat, amikor megérkezett a bátyjuk.

Sokan kérték – íme egy némileg elgondolkodtató „brittudósos” kutatás eredménye. Miszerint a leszbikus családban (Magyarországon a fogalom létét is sokan megkérdőjeleznék) egyáltalán nincs gyermek ellen irányuló családi erőszak, valamint a kutatás azt is kimutatta, a homoszexualitás nem „fertőző” – azaz a homoszexuálisok által nevelt gyermekek felnőttkorukban nem fognak nagyobb arányban vonzódni saját nemükhöz, mint a társadalom egyéb csoportjaiban felnövekvők.

Van egy jó hírem… a héten tényleg kezdetét veszi 19-én pénteken a XII. Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. Pénteken 15 órától, szombaton és vasárnap 12 órától lesznek programok a téren.

Cozumel elmagyarázza a kockás has titkait: megtudhatjuk, hogy a hasizomgyakorlatoktól nem fog eltűnni a zsírpárna, ezt kardio-gyakorlatokkal lehet csökkenteni, illetve igen fontos a megfelelő táplálkozás is, mondja a fitnesz-szakértő.

31. hét

Madz a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban fejti ki véleményét. Olyan kérdéseket boncolgat, hogy mi a céljuk a kötelezők olvastatásának, az olvasónaplók készítésének, felhívja a figyelmet arra, hogy gyakran túl sok könyvet akarnak belezsúfolni a tanévbe, illetve felveti a magyar irodalomoktatás kötelező olvasmányainak lecserélését: szerinte sok elavult, régies nyelvezetű és nem életszerű könyv található köztük.

Ez a napló valójában a lányom óvodai életéről szóló beszámoló lett volna hétről hétre. De nem lehet beszámolni valamiről, ami nincs, amikor meg van, olyan egyszerű és nagyszerű, hogy a kutyát sem érdekli.

Új, keddi rovatunkba ilyen, a valóságban megtörtént konkrét, neveléssel kapcsolatos történeteket várunk a bezzeganya kukac freemail.hu címre, amiket majd együtt boncolgathatunk, megoldásokat keresve. Biztosan nincs egyetlen jó megoldás, de a sok különféle nézőpont adhat valamilyen támpontot ahhoz, legközelebb mi a teendő. Van, hogy egy helyzet magától oldódik meg, van, hogy egy furcsának tűnő ötlet beválik. De a legjobb az a rész lesz, amikor mások hibáját szedhetjük ízekre, közben azt érezve, milyen jó anyák is vagyunk valójában, hiszen velünk ilyesmi soha nem történhet meg.

A Rabbi… sorozat azoknak is bejöhet, akik – velem ellentétben – nem a műfaj elkötelezett rajongói. Ezekben a regényekben nem a borzongásé, és a véres, akciódús jeleneteké a főszerep. Ezek klasszikus krimik, a főszerep a támadhatatlanul logikus történetvezetésé, és a deduktív következtetésé. Kemelman főhőse, Small rabbi nem éppen karizmatikus figura. A külseje akár Colombóé, szigorú erkölcse, racionális világnézete, szikár humora Ms. Marple-é. Tévedhetetlen logikájával afféle zsidó Poirot. Kissé visszahúzódó ember, aki mindig csak egy problémát akar megoldani, vagy egy ellentmondást feloldani, így szinte mindig, mintegy véletlenül keveredik abba a helyzetbe, hogy megoldjon egy bűnügyet. Az ő nyomozását nem a CSI segíti, neki más eszközei vannak: a Talmud, a biblia magyarázatával foglakozó évezredes bölcsesség- és vitagyűjtemény, és a gyakorló rabbiként szerzett, melegséggel teli, de illúzióktól mentes emberismeret. Állandó nyomozó társa, a helyszín, Bernard’s Crossing lobbanékony, profi, ír katolikus rendőrfőnöke, Hugh Lanigan. Small rabbinak a bűntényeken kívül folyamatos elfoglaltságot ad kötetről kötetre gyarapodó családja, valamint a hitközségi ügyek és intrikák hálója, melyekben valahogy sokkal rosszabbul tájékozódik, mint a Talmud és a logika szövevényében, a pilpulban.

Utálom a rendetlenséget. Ez nem mindig tűnik fel annak, aki belép hozzánk, mégsem adom fel a harcot, erőm-időm szerint megteszem, amit tudok. De hogy miért annyira fontos nekem, hogy pont a gyerekszobában minden este rend legyen, azt nem tudnám megmondani. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a gyerekeim szanaszét szórt játékok között menjenek aludni. Közben az teljesen szokványos, hogy a lakás egyéb részei háborús övezethez hasonlítanak.

Régebben azt gondoltam, mennyire rugalmas vagyok. Aztán a gyereknevelés közben rá kellett jönnöm, hogy inkább sarkos, merev sok dologban. Amihez mindenképp ragaszkodtam a gyerekeimnél:

A glutén leginkább a kalászos gabonákban, búzában, árpában, rozsban előforduló fehérje-komplex. Az európai lakosságban hozzávetőleg minden századik ember valamilyen mértékben gluténérzékeny, így diétára kényszerül. Mivel a glutén igen stabil, nehezen bomló és gyakori élelmi fehérje, a diétázóknak kimondottan nehéz gluténmentes diétát tartaniuk.

Belegondolni is keserves, hogy mennyi elintéznivalónk van. Így, többes számban, mert ezt egyedül nem bírnám se idegekkel, se idővel, arról nem is szólva, hogy természetemből fakadóan nehezebben jutok el az asztalborogatásig, mint ebben sokkal tapasztaltabb férjem. Per pillanat szülési szabadságon vagyok, tehát kegyeltje a sorsnak, van időm telefonálgatni, hivatalba járni. De ez még így is borzasztó. Évekkel ezelőtt, felnőtt, önálló életünk elején még úgy gondoltuk, ez átmeneti állapot: esküvő(k), önálló élet megteremtése. Mire ide eljutottunk, elkezdhettük megszervezni a kivándorlásunkat.

A cikk első részében írtam valaha (a néhai Porontyon) a tehetséges gyerekek nehézségeiről. Ha már a Megasztár kapcsán felmerült megint a téma (amihez csak annyit tennék, tizenkét évesen imádtam kórusban énekelni, de valahol én is inkább azt választottam ábrándozás témájául, hogy derékig ér a hajam, szép ruhám van, és népes közönség előtt, zajos siker kíséretében éneklem egyedül a The Winner Takes It All-t – pedig hol volt még akkor a Mamma Mia című film), akkor íme, a második rész, amit már pamlag alóli pormacskák közül halásztam ki. Íme, néhány példa, mi lakozhat egy-egy gyerekben, és tudnak-e vele valamit kezdeni a felnőttek, vagy a későbbiekben maguk az érdekeltek.

2010. január kilencedikén született a kislányom, erről szeretnék írni. Egyik este felültem az ágyban, és arra gondoltam, terhes vagyok. Nem szóltam semmit a férjemnek, csak vettem egy tesztet másnap. A munkahelyi mosdóban "kitöltöttem", míg vártam az eredményt sok minden átcikázott az agyamon. Tényleg akarom, hogy két csík legyen? Mit fog szólni a főnököm, mit fog szólni anyám, mit fog szólni a férjem? És mit fogok szólni én?

Maga a cím, illetve az ötlet (időszaki kiállítás Széchenyi Istvánról) alapvetően nem ígér adrenalinbombát. Széchenyi István a közoktatás unalomig ismert és ismételgetett alakja, a „legnagyobb magyar”, a „nemzet első napszámosa”, a „haza nemtője”, aki valami furcsa okból kifolyólag „ujjait a kor ütőerére tevé”. Személyiségének, életének rejtett titkai, valahogy soha nem hangoztatott állomásai következetesen rejtve maradnak. A reformer, gazdaságpolitikusi és hazafi vonulat ismertetése során a kultúrpolitika nem érzi odaillőnek szeszélyes világfiságának, hedonista aranyifjúságának, bohém „nagyképűségének”, intelligens iróniájának hangsúlyozását, netán említését.

Három óra múlt, leparkolok az ovi előtt. Ilyenkor könnyen találok helyet az új naaagy autómnak, a „vadászat” ebéd után szokott lenni. Nem bezzegelésből említem a verdát, hanem hogy megosszam veletek abbéli örömömet, hogy a tolóajtónak köszönhetően megszűntek az olyan jellegű problémáim, mint pl. hogyan kanalazzam ki a gyereket az öreg coupé (férjem egykori csajozós autója) jobb hátsó üléséről, ha nem tudom kinyitni az ajtót, mert olyan szorosan mellénk álltak; valamint, hogy ebbe Imi egyedül is be tud szállni: felmászik a magasított padlóra, onnét pedig felkapaszkodik a gyerekülésbe. Igaz, hogy mindez 2-3 percig is eltart (főleg mert félúton elkezd a csattal babrálni), de akkor is: haladunk az önállósodás útján.

Kicsit elfogyott az ihletem, csak ültem a gép előtt, és azon töprengtem, hogy miről írjak. Végül a vacsoránk adta az ötletet, így szezonban levő alapanyagról, a brokkoliról lesz szó. Ez a káposztaféle nagyon sokféleképpen készíthető, hálás zöldség, nálunk a gyerek egyik kedvence volt már hét hónapos korától kezdve.

Úgy tanítják, a törzsfejlődés során az előember vagy mi felegyenesedett a négykézlábas majomjárásból, ezzel szabaddá vált a két keze, amivel aztán mindenféle izgalmas vállalkozásba kezdhetett. A törzsfejlődést, ha tényleg így történt, megismétli minden épkézláb kiskorú homo sapiens, az ebihaltól kezdve a „viszonylag normális felnőtt” jelzővel illetett állapotig. Az egyik legizgalmasabb szakasz valóban az, amikor az apró illető egyszer csak felegyenesedik. Diadalmas vigyor részéről, éljenzés részedről, közvetlenül három tizedmásodperccel a hanyatt vágódás előtt.

17. hét

Iskolából sétálunk hazafelé, hétéves lányom barátnője is jön velünk, mögöttem beszélgetnek. „Nem szeretem az osztályból Pistikét, mert mindig vele kell mennem a vécére és le kell húznom a bugyimat, ő is lehúzza és meg kell mutatnunk egymásnak a pisilőnket” – mondja a lányom csak úgy mellékesen a barátnőjének, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Földbe gyökerezik a lábam. Micsoda? Odafordulok hozzá, megkérdezem, jól értettem-e.

November 11-én nagy az izgalom az egész városban. Minden bölcsődés, óvódás és kisiskolás azt a pillanatot várja, amikor végre besötétedik és felgyúlnak a lámpások fényei. Aztán megjelenik ő, Szent Márton, avagy zánktmáááártin, aki bizony nagyon jó ember volt, megosztotta a köpenyét egy szegény koldussal.

Egy négy hónapos kisbaba hason fekve már megtartja a fejét, és ki tudja nyomni magát, az ötödik hónapban pedig már akár gurulni is megtanul. Ha hat hónaposan ültetni próbálod, talán rövid ideig már képes magát megtartani, de a szakértők egyöntetűen azt tanácsolják, hogy ezeket a mozgásokat nem szabad siettetni, te se tedd. Hidd el, minden kisbaba hamarosan megtanul ülni, néhány hét eltérésnek nincs jelentősége. A hatodik hónap végére – ha segítesz neki és ő is akarja – ülésből álló helyzetbe tudja húzni magát.

Nagy divat lett manapság az alternatív gyógyítás. Sőt egyáltalán minden, ami alternatív. A mi gyermekorvosunk nem pártolja a homeopátiát. Az első pisszenésre dönti a gyerekbe az antibiotikumot. Én – szegény elsőbabás anyuka – meg csak lesek. A környezetemben lévő kismamák pedig a fülem rágják a homeopátiával.

A valósággal való bárminemű egyezés a mai naplóban NEM a véletlene műve. A mai napló leginkább csak tehetetlenségeink összegzése lesz. Nem, nem Csabié. A szülőké, akik elégedetlenek az igazgatóval.