A történetem hátteréül csak annyit, hogy volt „szerencsém” szülni kórházban, majd megtapasztaltam egy háborítatlan szülést saját otthonomban és tavaly életet adtam harmadik gyermekünknek a fent nevezett intézményben, császármetszést követően. A harmadik szülésem is tervezett otthon szülés volt, melyről a fent nevezett kórházat hivatalosan is értesítettük, az otthon szülés szabályozásnak megfelelően. Sajnos, mivel a vajúdás alatt magas lett a vérnyomásom, melyet nem sikerült csillapítani, a bábák javaslatára a szülés befejezésére kórházba kellett mennünk. A háttérkórházban elvileg tudták, hogy szülünk…
A szülőszobán csengettünk, s a válaszul jött köszöntőszavak obszcenitásából erősen sejtettük, hogy mégsem vártak és persze fogalmuk se volt rólunk. Miután mindez kiderült, kaptam hideget, meleget, becsmérlést a felelősségérzetemről, kioktatást, mindezt felettébb lekezelő hangnemben, miközben én erősen vajúdtam. Kicsit később vettem észre, hogy míg én tisztességgel bemutatkoztam mindenkinek, én senkinek sem tudom még a keresztnevét sem. Az egészségügyi személyzet elfelejtett bemutatkozni. És én nem is szeretném tovább folytatni a történetemet, pedig lenne miről mesélni. A megélteket (ami ezután következett), még most sem sikerült teljesen feldolgozni.
Hogy milyen volt a szülőszoba színe? Esküszöm, nem tudom. Fehér, sárga vagy zöld csempés? Lehetett volna mediterrán hangulatú is, szép vászonképpel, gondolom az egészségügyi gárda fagyos merevsége a születéssel kapcsolatban nem sokat változott. Akkor pedig, ezek az „otthonosabb hangulatú” törekvések hiábavalóak. Amíg az szülészorvosok fejben nem tudják, de leginkább a szívükben nem érzik, miért is akarnak nők otthon szülni, addig minden hiába. Ott kell, a gondolkodáson először VÁLTOZTATNI, nem a környezeten.
Ha egy nő szül, háborítatlanul szeretné tenni a dolgát, biztonságban. Ehelyett az orvos-beteg (?) hatalmi helyzetből adódóan alárendelt lesz, ahol a kívánságai sokadrendűek lesznek, folyamatosan a biztonságra hivatkozva. A kölcsönös tisztelet pedig sokszor hiányzik egy ilyen helyzetből, pedig a születés csodájában őrizni kell emberi méltóságunkat, nem összetörni!
A VIP-szobához visszakanyarodva. Másfél éve, a frissen felújított kórteremben az is megtette volna, ha friss császármetszéssel nem kell minden alkalommal 8-10 cm-t leugrani az ágyról, mivel az ágyon ülve sem ért le a lábam a padlóra. Ha lett volna egy húzódzkodó a felüléshez és nem a férjem harcművészeti övét kellett volna behozatnom. Ha a pedálos szemetesek pedáljának lenyomásával, tényleg felemelkedett volna azok teteje. Ezek apróságok, ott akkor fájdalmas valóság.
A szülésnek technikai, orvosi oldalával rengeteget foglalkoznak, egyre felkapottabb a környezet otthonosabbá tétele is, de mindeközben az emberi oldalát végleg elfelejtjük? Holott ez lenne a legfontosabb…
Zsuzsanna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.