Védőnőkkel a csecsemőhalandóság ellen

Védőnőkkel a csecsemőhalandóság ellen

védőnő
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 10. 13:00
Az anya- és csecsemővédő intézeteket a múlt század elején azzal a céllal hozták létre, hogy a magas csecsemőhalandóságot csökkentsék. A gondozás a kisgyermek hároméves koráig tartott. Az ország összes anyakönyvi hivatalát kötelezték arra, hogy minden születést hivatalból az Országos Stefánia Szövetség központi igazgatóságának jelentsenek. Innen továbbították a lakóhely szerinti illetékes védőintézet részére az adatokat. A védőintézetekkel rendelkező városokban és falvakban a csecsemőhalandóság jelentősen visszaszorult. Ezen kívül, főleg az elmaradottabb vidékeken, általános egészségre nevelő munkát is végeztek. Azzal, hogy a csecsemők már születésüktől kezdve folyamatos orvosi és védőnői ellenőrzés alatt álltak, a családok is könnyebben elérhetővé váltak.

Ahhoz, hogy valaki anya- és csecsemővédőnő lehessen, el kellett végeznie a magyar királyi állami anya- és csecsemővédőnő-képzőt. Nemcsak egészségügyi, gondozási ismereteket tanultak, a műveltség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektettek. Nemcsak parasztasszonyokkal és gyári munkásnőkkel kellett tudniuk szót érteni, hanem a kastélyban lakó úrinőkkel is. Ahogy a korábbi babonákról szóló írásban is említettem, akkoriban a kuruzslás és a babonaság még széles körben elterjedt volt. A védőnők meghatározott időközönként látogatást tettek a védencek otthonában. A kizárólagos szoptatást propagálták, a családoknál tett látogatások során a védőnők feladata volt az anyák figyelmét felhívni a szoptatás fontosságára, valamint a korai vegyes táplálás veszélyeit is el kellett magyarázni az anyáknak.

Igyekeztek próbaszopással és mérlegeléssel meggyőzni az anyákat, hogy elegendő tejük van, a gyermekek megfelelően gyarapodnak a korai hozzátáplálás nélkül is. Nemcsak szülészi vándorládák, de vándormérlegek is rendelkezésre álltak az intézeteknél, amiket a védőnők a családlátogatások alkalmával magukkal vittek, és megmérték a kisbabákat. Igyekeztek az anyai büszkeségre is hatni, azokat az anyákat, akik az orvos és a védőnő iránymutatásainak megfelelően gondozták gyermeküket, szoptatási és gondozási jutalmakkal díjazták. A terhes nőket és az anyákat, arra biztatták, hogy időnként keressék fel a védőintézet nyilvános orvosi rendelését is.

A védőnőknek ahhoz, hogy hatékonyan együtt tudjanak működni az anyákkal, meg kellett nyerni a bizalmukat. A tisztaság propagálásával a védőnők a család egészének életét is próbálták egészségügyileg helyes útra terelni. A lakószoba gyakori szellőztetését, tisztán tartását, a levegő és a napsugár jótékony hatását is hangsúlyozták. A babona, kuruzslás felszámolása is a kiemelt célok közé tartozott. Előadásokat szerveztek az anyáknak csecsemőgondozási és általános higiéniai témakörökben. A filmkísérettel tartott előadások olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy egész családok mentek el rájuk.

Ha tudomásukra jutott, hogy a gyermekek vadházasságban születtek, igyekeztek rávenni az anyát, hogy törvényesítsék a kapcsolatukat. A védőnők sokszor hivatalos ügyekben, egyéb gondozástól független dolgokban is segítséget nyújtottak, adományokért kilincseltek a gazdag házaknál. Az intézetek mellett sokszor jómódú és jólelkű anyákból szociális bizottság is alakult, ruha és egyéb segélyek osztásának céljából.

Az intézetek szakmai továbbképzéseket is tartottak a bábáknak, védőnőknek, valamint a leányiskolákban ez idő tájt kezdték bevezetni a csecsemővédelem tanait. A védőintézetek a falvak kulturális életében is nagy szerepet játszottak, nemcsak előadásokat, de ünnepségeket, színdarabokat is szerveztek.

Források:

Dr. Knoll Andor: Az anya- és csecsemővédő intézet nevelő hatása falun, In: Anya- és csecsemővédelem, 1928. 1. évfolyam, 12. szám.

Dr. Halász Andor: A védőnő helyzete a családban, In: Anya- és csecsemővédelem, 1928. 1. évfolyam, 4. szám.

Léden Rezsőné: A védőnő munkája, In: Anya- és csecsemővédelem, 1928. 1. évfolyam, 10. szám.

Dr. Ruffy Pál: Az anya- és csecsemővédőnő, In: Anya- és csecsemővédelem 1928. 1. évfolyam, 4. szám.

Halacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.