110. oldal - Bezzeganya

Annyi biztos, másként éreztem magam a terhesség alatt, mint előtte. Valószínűleg mert sikerült három kilót fogynom a sok róka látogatása miatt, és már minden reggel konstatálták a nagyok, hogy anya pocakját nagyon nyomják a babák, már megint. Aztán meg valami vírusos vackot is benyeltem, amikor már végre vége lett volna az első trimeszteri rémálomnak, és most a sok köhögés miatt imádkoztam rendszeresen a fajanszistenhez.

Szeptember utolsó hétfőjén indul ismét a Bezzeganya klub. A hosszú nyári szünet után ismét várom az érdeklődőket Budapesten a Corvin negyednél, a Práter utca 12-ben, 17-19 óráig. Első témánk: Kell-e különóra, vagy épp elég a gyereknek az iskola is? Beszélgetünk a sportról, zeneórákról, művészeti alapképzésekről, arról, hogy hogyan tudunk választani a sok-sok ajánlat között, arról, hogy mennyire megterheli ez a családi kasszát és az időnket, hogy van-e haszna a hobbi zenetanulásnak, hobbi mozgásnak, hobbi kézműves fejlesztéseknek, és az ezzel kapcsolatos számos kérdésről még.

Itt van az ősz, itt van újra... Hát megkezdődött. Már augusztus végén gyomoridegem volt, amikor eszembe jutott, hogy hamarosan kezdődik a hatodik osztály. Azok közé tartozom, akik szülők és tanárok is egyben, bár nem általánosban tanítok, hanem gimiben. Az ötödik maga volt a pokol. Hatalmas a váltás. Fiam jól tanult, a főbb tárgyakból majdnem színjeles volt, de vért izzadt érte, velem együtt.

Még mindig itt, még mindig egyben, de már talán nem sokáig (bár visszanéztem az elmúlt korok terhesnaplóit, és azért a nagy átlag elég szépen végighúzta a terhességét). A hét legtöbbet hallgatott kérdése a „Bírod-e még?” volt. Sajnos ez olyan dolog, hogy akár bírom, akár nem, csinálnom kell tovább. Kíváncsi lennék, hányadik héten tolongana a 37. héttől kezdve a sok kismama a klinikákon, ha lehetséges lenne, hogy bemenjenek és jelezzék, köszönik, ennyi nekik elég volt, szedjék ki belőlük a gyermeket?

Legutóbbi kérdőívünkben arra kerestük a választ, hogy egy általános iskola első osztályát kezdő gyermek szüleinek mennyit kell fizetnie az iskolával kapcsolatos költségekre. Bár a legtöbb helyen már ingyenesek a tankönyvek, mégis több mint ötvenezer forintba kerül az iskolakezdés.

Máig emlékszem volt férjem arcára, amikor évekkel ezelőtt a Pingvinek vándorlása című filmet néztük meg a moziban. ("Ez most komoly?!") Na, őt eszembe sem jutott volna elhívni a Kedi – Isztambul macskái című filmre, valószínűleg hasonló lett volna a reakció – ráadásul ő a macskákat sem szereti. A pasim viszont annál inkább! Vessetek a mókusok elé, de gyakran előfordul, hogy egy pohár bor mellett cuki/vicces macskás videókat nézünk kettesben, amikor a gyerekek már elaludtak – gyanítom, ennek köze volt ahhoz is, hogy már három cica él velünk. Nem volt tehát kérdés, hogy együtt nézzük meg a moziban a filmet, pláne, mivel Isztambulhoz sok szép emlék köt mindkettőnket, ő élt is ott néhány évig, tehát törökül is beszél, a film pedig török nyelvű, (magyar feliratos). Macskák és Isztambul. Alapból nyerő helyzet!

Már rég szerettünk volna kisbabát. De valahogyan nem jött össze. Aztán egyszer nem látogatott meg a Mikulás. Persze fájt a hasam, mint ahogy szokott, de semmi. Arra gondoltam, felfáztam.

Az első terhességem óta olvasom a Bezzeganyát, és már annak a végét is terveztem megírni. Nem jött össze. A második lányom Németországban született nemrég. Életem egyik legjobb döntése volt, nem hazamenni szülni, annak ellenére hogy nem beszélek németül, és eléggé paráztam, hogy mi lesz, hogy lesz, de mázlim volt. Egyrészt a férjem ott volt, és ő beszél németül, másrészt többé-kevésbé mindenki beszélt angolul. Beleértve engem is.

A nőgyógyásztól új kis titkommal elindultam hazafele. A kocsiig gyalog tettem meg az utat, hogy ne remegjen a lábam, mert utána még egy jó darabon vezetnem kellett. Gondoltam, talán 15 perc elég is lesz. De kit is hívjak fel elsőnek? Mert ugye legszívesebben minden emberre rátámadtam volna, hogy nekem ikreim lesznek! Éljen a terhesség!

A Bezzeganyán hétről hétre olvashatjátok az aktuális terhesnapló szerzőjének bejegyzéseit. Az elmúlt közel hét év terhesnapló-szerzőitől most megkérdeztük, hogyan alakult az életük a szülés után. Ezen a héten absz mesél nekünk a szüléséről.

Túl vagyunk a nyári szüneten! A gyerekek sokat voltak a friss levegőn, táboroztak, játszottak, lazítottak, mi pedig alig vártuk, hogy elkezdődjön a tanév, hogy nekünk is jusson egy kicsi a pihenésből. Petya egész nyáron itthon volt; nem találtam semmilyen lehetőséget, ahova el tudtam volna vinni. Ó, igen, volt nyári ügyelet a spec. intézményben, de ott nem igazából szeretik, ha ovisokat is bevisz az ember… Sokfelé jártunk; ahova lehetett vittük magunkkal őt is, de a rendszeres foglalkozások, fejlesztések nagyon hiányoztak.

38. hét

Bevallom őszintén, amióta a lányaim olyan suliba járnak, ahol van büfé, többször válaszom a kényelmesebb megoldást, és reggel az ottani kínálatból vehetnek maguknak tízórait. (Hozzáteszem, csokit és édességet nemigen lehet kapni, van viszont müzliszelet, gyümölcs és teljes kiőrlésű szendvics is.) Amikor itthonról viszik az uzsonnás dobozt, különböző dolgok kerülnek bele.

Rengeteg sziklaszilárdnak vélt elvünk volt a gyereknevelést illetően a férjemmel. Aztán megszülettek a fiúk...  és így tizenvalahány év után már nem sokat tudunk felmutatni. Alapvetően az első pár évben elvérzett a 80 százalékuk. Utána volt egy kis stagnálás, majd beköszöntött a kamaszkor hajnala újabb 10 százalék mínusszal. Azóta viszont elég ügyesen tartjuk magunkat. Igaz van egy elvünk, amelyik rendszeresen nagy összecsapásokhoz vezet, ennek ellenére mindenképpen ragaszkodunk hozzá. Ez pedig a „lakásba nem veszünk állatot” kitétel.

Ahogy előzőleg írtam, a második babám elvesztése után három hónappal ismét pozitívat mutatott a teszt.

Sok-sok éve csináltattam először. Mármint mellplasztikát. Mert nem volt cicim. Volt viszont annál több gátlásom. Mert kimondtuk, hogy vége, azzal a fiúval, aki életem első nagy szerelme volt. Mert alakulóban volt valami új, valami izgalmas, valakivel, akit nagyon akartam, de féltem, hogy így kevés leszek. Ez adta meg az utolsó lökést a régóta dédelgetett vágyaimhoz, így hát belevágtam. Nem bántam meg. Magabiztosabb lettem, imádtam.

Az idén ünnepeltük az ADRA Tábor 10 éves jubileumát. Az első tábor 2007-ben szerveződött. Tíz év alatt kialakult egy hihetetlenül jó program, amiért versengenek a gyerekek, hogy részt vehessenek benne, az önkéntesek, hogy segíthessenek a programokban, és a szponzorok, hogy ők is bekapcsolódhassanak a gyerekek élményeinek fokozásába. Idén 104 gyermek vett részt a táborban. Debrecenből, Ózdról, Dunaújvárosból, Nágocsról, Tiborszállásról, Tatabányáról, Győrből, Nagycserkeszről, Pest megyéből egy nevelőszülői hálózatból jöttek a gyerekek. Voltak, akik már jártak a táborunkban, de voltak olyanok is, akik életükben először láthatták a Balatont.

Ha 2016-ban vagy 2017-ben hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

A múltkori cikkben a kötelező írószerekről, rajzeszközökről, technika felszerelésről írtam. Ez még csak a kezdet, a jéghegy csúcsa. Ezeket kötelező megvenni, a gyerek/szülő ízlésén és a pénztárcán múlik, hogy a fapados vagy a csúcsszuper, menő cuccok kerülnek a kosárba, vagy ár-érték arányban jó termékeket választanak. De mi a helyzet a nem kötelező felszereléssel? Mi alapján döntjük el, hogy megvesszük-e az extra felszereléseket?

Tavaly egy első osztályba menő gyermek szülei átlagosan 63500 forintot költöttek a leendő elsős gyermekük iskolakezdésére – derült ki a korábbi kérdőívünk eredményeiből.

Ha a füzetvásárláson túl is vagyunk, a „vissza az iskolába” történetnek itt még korántsincs vége: meg kell venni még a kötelező felszereléseket: a ceruzákat, tollakat, radírokat, rajz- és technika felszerelést, írólapokat, vonalzókat is. (És mélységes hálát érzek, amiért egyik gyerekem sem első osztályba megy, ahol további, nélkülözhetetlen cuccokat kellene keresgélni a szám- és betűkártyáktól a színes pálcikákon át a logikai készletig.) Itt már nem csak a gyerekek óhaja-sóhaja számít, figyelembe véve a korábbi tapasztalatokat, közös nevezőre kell jutnunk.

37. hét

Kétgyerekes, békés családanya voltam aki – párja tiltakozása miatt – szép lassan elfogadta: két gyönyörű kislánnyal boldogabb már nem is lehetne.

Ültem a kórház viszonylag napfényes folyosójának a végében (műtéti előkészületek miatt a kertbe már nem volt ajánlatos lemenni), mások bezzeg koktéloznak a Paskálon meg a Sziget nyitónapján csapatják... Talán ez a gondolat vezetett el odáig, hogy aznap elalvás előtt az utolsó megjegyzett kép a piros, szögletes, szárnyas malaclampion volt, a Szigeten láttam három-négy éve, mintha hunyorgott és integetett volna felém. Inkább nem kértem volna az ilyenkor szokásos „hangulatjavítót” a műtét előtti éjszakán, eszembe se volt pánikolni, de mégis rám tukmálták: a szobatársaim erősen horkolnak, az eredmény a malaclampion lett.

A Bezzeganyán hétről hétre olvashatjátok az aktuális terhesnapló szerzőjének bejegyzéseit. Az elmúlt közel hét év terhesnapló-szerzőitől most megkérdeztük, hogyan alakult az életük a szülés után. Most Zizik számol be a szülést követő eseményekről.

Azon szerencsés emberek közé tartozunk, akiknek nem kellett sokat várnia a babára. Az esküvő után egy hónappal már kezemben volt a nagyon halvány pozitív terhességi teszt (persze a férjem nem is hitte el, csak mikor már elég erősen látszott az a bizonyos második csík).

Ismerős?

(X)

Van, aki úgy gondolja, hogy ha nem teszik a babát szülés után rögtön a hasára, akkor alapjaiban és végérvényesen sérül a gyerek. Másnak a gyereke viszont koraszülöttként heteket tölt a PIC-en, a gyereket a szülő mégis kiegyensúlyozottnak mondja, szerinte nyoma sincs a traumatikus kezdetnek.