Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsStohl András meglepő vallomást tett a TV2 Titkok Ramónával című műsorban. Kiss Kriszta mellett jelentette be, hogy véget ért a szerelem kettőjük között. A rajongókat lesokkolta a hír, mivel sokan azt hitték, hogy Andrásnak végre sikerült megtalálnia az igazit. Korábban is voltak olyanok, akik megpróbálkoztak kapcsolat folyatásával A Nagy Ő kameráin kívül is, ám egyikőjüknek sem sikerült huzamosabb ideig együtt maradni. Az első ilyen próbálkozás 2003-ban történt, amikor Noszály Sándor kereste szerelmét a műsorban.

2003-ban volt a sikerműsor első hazai évada, amiben a híres sportoló próbált szerencsét. Kőszegi Melinda kapta a kamerák előtt az utolsó rózsát, őt választotta maga mellé Noszály Sándor. A kapcsolatuk pedig nem ért véget a műsorral együtt, mivel csak három hónappal később jelentették be, hogy elválnak útjaik. Még az összeköltözés is megtörtént, de így sem lett életre szóló a szerelem.
Az egykori profi teniszező később megnősült, és úgy tűnt, végre sikerült megtalálni a nagy őt. Aztán jött a sokkoló hír, hogy elválnak, azóta pedig nem tudni, hogy lett volna hosszabb románca Noszály Sándornak.
A nagy sikerre való tekintettel, 2004-ben is képernyőre került A Nagy Ő. Az új évad azonnal egy különleges csavarral indult, hiszen egy férfi helyett Molnár Anikó lett a meghódítandó Nagy Ő. A felnőttfilmes tartalomgyártónak azonban annyi sikere sem volt, mint elődjének, mivel ő nem járt sikerrel a műsor alatt. Nem talált párra a show-ban, és azóta sem talált rá a szerelem az 50 éves OnlyFans-modellre.

Gyursánszky Gábor, egy újabb sportoló vette át a Nagy Ő szerepét 2004 második felében. Az ő választottja bár nem hiába nyerte meg a műsort, de Gábor akkori nyilatkozata mindent elárult kapcsolatukról.
A műsorban azért választottam Nikit, mert ő volt a legszimpatikusabb, érzékeny, kulturált lány. De kapcsolatunk nem lett volna működőképes. Barátok maradtunk
– mondta a műsor után Gyursánszky Gábor.
2021-ben újraindult a TV2 műsora, ahol Tóth Dávid profi kajakozó kereste a szerelmet. A választottja Szalai Laura lett, aki szintén megszólalt kapcsolatuk után, ami nem volt hosszú életű.
Két hónapig voltunk együtt, augusztus végéig alkottunk egy párt. Jól indult, intenzív volt, hatalmas érzelmekkel, folyamatos együttléttel. Azt hittem, tényleg ő lesz a Nagy Ő, ám ahogy teltek-múltak a hetek, éreztem, hogy vannak dolgok, amikben nagyon különbözünk
– jelentette ki Laura.
Dávid azóta házas, tavaly tartotta esküvőjét a korábbi exatlonista.

A filmes-műsorvezető egy olyan lányt választott, akivel nem tervezett hosszú távra, mert a műsor végeztével a románc is véget ért. Nyergesi Tímea, Attila választottja később OnlyFans-oldalt indított, ami egyre nagyobb divat a celebek között. Attila 2024-ben viszont megtalálta az igazit és a mai napig boldog házasságban él feleségével, Czakó Alexandrával.
Jákob Zoltán volt a hatodik évad főszereplője, aki a műsorban kiváló feleségjelöltet talált. A kapcsolat a műsor után is folytatódott Hajnal Bettinával, ám a körömlakkcsászárral folytatott viszonya hamar zátonyra futott. Betti korábban lapunknak arról számolt be, hogy nincs veszve minden és reméli, hogy egyszer újra egymásra találnak.
Nagyon spirituális vagyok, és van egy olyan érzésem, hogy mi még fogunk mostanában találkozni. Körülbelül két-három hete érzem, hogy A Nagy Ő által valamilyen formában össze fog hozni minket az élet nemsokára. És, ha ez megtörténik biztosan nagyon sok emlék fog felszínre törni. Persze nem tudni, mit hoz a sors, de még az is lehet, hogy elkezd újra udvarolni
– nyilatkozta lapunknak Hajnal Bettina, A Nagy Ő hatodik évadának nyertese.

Óriási sokk volt a rajongóknak, hogy az idei évad nagy szerelmesei bejelentették, hogy elváltak útjaik. Sokak szerint rekord ideig voltak együtt a korábbi nyertesekhez képest. A három hónapos kapcsolatnak most vége, aminek egyik oka, hogy Stohl András még nincs túl a válásán, szakemberhez jár.
Nem voltam készen arra, hogy egy állandó párkapcsolatom legyen, egy odaköltözős, azonnal beleugrós dolog. Én még mindig a gyász fázisában vagyok, nem dolgoztam fel (szerk: utalt a válására Stohl). Az elengedés elején járok, nem tartok ott, hogy mély, állandó kapcsolatom legyen
– jelentette ki az idei évad sztárja, Stohl András.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.