

Csomor Csilla fogyása néhány hónap alatt olyan eredményes volt, hogy 15 kilótól sikerült megszabadulnia a színésznőnek, jelenleg pedig súlymegtartó fázisban van. Mivel a kortalan és jó minőségű ruhák híve, nagy örömére már azokat a régi darabjait is hordhatja, amelyek 10-15 éve lapultak a szekrény mélyén.

A színésznő akkor kezdett el hízni, amikor néhány évvel ezelőtt egyre több nehézséggel találta szemben magát. Csomor Csilla családjában az utóbbi időszakban több megrázó esemény is történt.
– Édesanyám betegségével kezdődött a folyamat, amelyben valahogy hátra soroltam magam – meséli. – Sajnos később el is veszítettem őt, aztán jött apukám betegsége, a legjobb barátomat szintén elveszítettem, aki a volt élettársam volt. Akkoriban inkább azt tartottam fontosnak, hogy velük foglalatoskodjak és egy picit háttérbe szorítottam önmagam. Megviseltek a korommal kapcsolatos változások is, amelyeket nőként, színésznőként is nehezen éltem meg. Egyre kevesebb feladatom volt, szakmai kihívás nélkül maradtam. Rá kellett jönnöm, hogy egy ötven pluszos színésznőnek nincs túl sok lehetősége, mert a legtöbb helyen a fiatalokra építenek. Kevés a koromnak megfelelő szerep, és rengetegen vagyunk rá. Szóval nagyon sok minden összejött. A belső egyensúly hiánya, az egzisztenciális bizonytalanság, a szeretetlenség mind nagyon megviselt. Magamra maradtam. Az volt az egyetlen örömöm, hogy jókat ettem. A bánat, ami rajtam ült, evésbe fordult, s ez idővel 15 kilós súlytöbbletet eredményezett.
Csilla jó ideig nem akart szembenézni a súlyfeleslegével. Nem állt mérlegre, nem szeretett tükörbe nézni, nem érezte jól magát a bőrében.
– Tavaly tavasszal megráztam magam, és azt mondtam, hogy ismét előtérbe helyezem magamat is – árulja el. – Nyaralás előtt álltam, nagyon szerettem volna magam újra jól érezni a fürdőruhámban, hogy ne feszélyezzen a pocakom. Hatvan felé közeledve tudtam, hogy a kerek évfordulóra szeretném összekapni magam. Szerettem volna úgy visszatérni a köztudatba, hogy elégedett vagyok önmagammal. Teljes életmódváltás mellett döntöttem.
Ennek az egyik fő eleme egy gyógynövényes receptúra, amely segített például a méregtelenítésben, az éhségérzet tompításában, a puffadás megelőzésében.
Korábban én is azt hittem, hogy a sikeres fogyás 70 százalékban az étkezésben, 30 százalékban pedig a sportban rejlik, de egy új tudományos kutatásnak köszönhetően ez már 90/10-re módosult.
Vajon mivel fogyott Csomor Csilla? A színésznőnél tiltólistára került néhány élelmiszer, de alapvetően semmit sem von meg magától.
– Szerintem az emberek többségének az okoz problémát, hogy reggel felkelnek, rohannak, isznak egy kávét, leesik a vércukorszintjük, majd befalnak egy szendvicset – magyarázza. – Sokszor a rendszertelenség és következetlenség tehet a túlsúlyról. Én már lényegesen kevesebb élelmiszert veszek magamhoz, mint régen, de gyakrabban. A receptúra ebben nagy segítség, ugyanis a benne lévő egyik különleges összetevő hatására hamarabb és kisebb adagokkal is jól lakom. Sőt képes a szénhidrátok és zsírok lerakódását is meggátolni. Egy másik összetevője a májat veszi rá a rendes működésre, ma már tudom, hogy ez a fogyás alapja. Odafigyelek, hogy legyen szénhidrát, fehérje, egészséges olaj, zsír, gyümölcs, zöldség is az étkezéseimben. Nem vonok meg magamtól semmit. Igyekszem napi négyszer étkezni, és ezeket az étkezéseket jól kombinálni. Sosem szerettem a konditermi edzést, de most, hogy ki vagyok békülve a súlyommal, előszeretettel végzem a szakember által összeállított edzéstervet. Amint elkezdtem fogyni, egy diákkori barátnőm is csatlakozott, és együtt csináltuk végig a programot. Ő is sikeresen lefogyott. Nagy áldás, ha az embernek nem egyedül kell végigmennie az úton, hanem vannak hozzá társai.

Csomor Csilla átalakulása nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is jelentőségteljes volt. Rengeteg változáson ment keresztül, ami új lehetőségeket is teremtett az életében.
– Azt gondolom, hogy abban az időszakban azért sem kaptam szakmai lehetőségeket, mert a külsőm nem volt megfelelően mutogatható, vagy kameraképes – vallja be. – Közben elengedtem azokat a görcsöket, hogy nekem színházi feladatokat, filmeket kell csinálni vagy televízióznom kell. Rájöttem, hogy az életben az sikeres hosszú távon, aki könnyeden fogadja a változásokat és megy az áramlattal. Már korábban elindítottam egy másik vonalat, tanítani kezdtem fiatalokat, most már két helyen tanítok, egy művészeti gimnáziumban, illetve van egy színjátszó drámajáték szakköröm. Tavaly megszereztem a mesterdiplomámat és színházművészeti tanárként oktatok. Nagyon érdekes, de a változás új kihívásokat hozott. Újra lettek televíziós felkéréseim, sőt bejött egy színházi szerep is. Hamarosan újabb fába vágom a fejszémet, de erről a lehetőségről még nem beszélhetek. Összességében nagyon jól vagyok, teszem a dolgomat, s közben figyelek apura, aki már 83 éves. Ahhoz, hogy valaki meg tudjon újulni, fontos a határok tágítása, a komfortzóna elhagyása, a folyamatos önvizsgálat.
A színésznő rengeteg üzenetet kap, sokan gratulálnak neki és sokan kérnek tőle tanácsot.
– Nagyon bízom benne, hogy sokaknak tudok inspirációt adni az én változásommal. Főleg az ötven fölötti hölgyeknek szeretnék segíteni, mert a gyakorlat és tapasztalat az, hogy bizonyos kor, elért és megvalósult élet után sokan nem foglalkoznak magukkal. Azt mondják, hogy jól van ez így, különösen akkor, amikor kapcsolatban, fix családi háttérrel rendelkeznek, akár unokákkal, hiszen bőven abban a korban vagyunk. Mindenkinek azt üzenném, hogy sosem szabad lemondani önmagunkról. Itt vagyok élő példa, hogy 60 évesen is lehet váltani, változtatni. Egy új dimenzió tárul elém, roppant energikusnak érzem magam. Most megint van egy olyan periódus az életemben, amelyben meg tudom mutatni magam, a megújult lényemet. Nem szeretném, hogy nagyképűségnek hasson, de ha megnézzük a világsztárokat, 60 évesen még a csillagokat rúgják le az égről. Úgy tudnak változni 5-8 évente, hogy inspiráló erővel hatnak nemcsak a saját korosztályukra, hanem a fiatalokra is.

Hozzávalók: 1 közepes, tömör karfiol; 1ek olívaolaj; fűszerek tetszés szerint: fokhagyma, só, bors, füstölt paprika
Elkészítés: A karfiol közepéből ujjnyi vastag (kb. 1,5 cm) szeleteket vágunk. A szeletek mindkét oldalát beolajozzuk és megszórjuk fűszerekkel, amit jól bele is dörzsölünk. Felforrósított serpenyőben mindkét oldalán addig sütjük, amíg kívül aranybarna, belül finom szaftos nem lesz. Fogyaszthatjuk különböző szószokkal, mártásokkal vagy hummusszal. Készíthetjük simán, sóval, borssal fűszerezve, de lehet izgalmasabb ízekkel is kísérletezni. Ha fűszerkeverékeket használunk, érdemes azokat pácként alkalmazni, vagyis az olajjal összekeverve rákenni a szeletekre és egy ideig állni hagyni, hogy átjárják az ízek a karfiolt.

Hozzávalók: ½ kg sárgarépa; fél vöröshagyma; 2 dl kókusztej; 1 tk őrölt koriandermag; 1-tk friss gyömbér reszelve; 1 ek kókuszolaj; 2 ek aprított friss koriander
Elkészítés: A hagymát megpucoljuk, majd a sárgarépával együtt nagyobb darabokra vágjuk. Kevés kókuszolajon megsütjük a hagymát, megszórjuk a korianderrel, és hozzáadjuk a sárgarépát. Néhány percig pirítjuk, majd felöntjük a vízzel, fűszerezzük a sóval, a gyömbérrel, és kis lángon puhára főzzük a zöldségeket. Botmixerrel pürésítjük, elvegyítjük benne a kókusztejszínt, újra összemelegítjük, de nem forraljuk. Aprított korianderzölddel meghintve tálaljuk.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.