Fellépése előtt pár perccel összeesett és meghalt a Rajkó zenekar 48 éves vezető prímása, Vidák Zsigmond. Zenésztársai zokogva játszották végig a lengyelországi koncertet.
<p>Évek óta nem beszéltek, ám most bejelentkezett a Hip Hop Boyz egykori frontembere, Levy T. Pénzt akar O. G. Ducktól a fellépései után, sőt a háta mögött lemondja azokat.</p>
<p>Saját szórakoztatásra, viccből írt egy dalt négy huszonéves srác, és a poén kedvéért klipet is készített hozzá. Amint feltették videójukat a világhálóra, futótűzként terjedt el. </p>
Kamarás Iván együttest alapított a Roy és Ádám formációból ismert Nagy Ádám zenésszel. Már hosszú évek óta tervezgették a közös együttest, idén aztán az elhatározást tett is követte. Idegenek az éjszakában a formációjuk neve...
Hazánk egyik leghíresebb családjába született, zseniális testvérekkel áldotta meg a sors. Frenreisz Károly, a magyar rockzene élő legendája beszél az életéről.
A Terrorelhárítási Központ emberei is ott lesznek az Eagles of Death Metal szombati budapesti koncertjén. A rockzenekar tavalyi párizsi előadásán hajtott végre merényletet az Iszlám Állam.
Ötvenéves lenne Bódi László Cipő, a Republic frontembere. Születésnapját ünnepelték vasárnap, ahol felcsendültek híres slágerei. Édesanyja, Gizi néni könnyezett.
A Simicska és a gecik! nevű formáció bemutatkozó koncertje néhány tucat érdeklődőt vonzott egy belvárosi klubban. Az amatőr zenészek viccnek szánták a dolgot.
Al Pacino képtelen volt ellenállni, hogy ne kezdjen el vezényelni a világ egyik vezető szimfonikus együttesének, az 1900-ban alapított Philadelphia Zenekarnak.
Gázálarc, zöldre festett fej, tükörmaszk és sárga szörnyecske – megosztónak és egyben rendkívül titokzatosnak tartják az X-Faktorban feltűnt szegedi Tha Shudras zenekart, akiknek arcát a mai napig nem ismerik a nézők.
A különös muzsikusok az Erfurti Természettörténeti Múzeum egyik szekrényéből kerültek elő, de csak néhány fotó és videó erejéig. A látogatók ugyanis túlságosan hátborzongatónak találják a zenélő hörcsögöket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.