Óriási bulikat tart a Sport TV zenekara

zenekar
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 13. 10:15
Midlife Crisis néven zenekart alapított a Sport TV-t működtető AMC kreatív igazgatója, Radnai Péter. Kollégák is vannak a csapatban.
T. R.

Radnai Péter több mint öt éve DJ-skedik, pedig korábban nem volt köze a zenéhez. Két esztendeje aztán még nagyobbat húzott, gyerekkori álmát megvalósítva elkezdett dobolni tanulni a legendás Pálmai Zoltántól, a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori zenészétől. Elég szokatlan, hogy valaki, akinek tekintélyes televíziós múltja van, belefog valami egészen másba.

– Jó egy kicsit kiszakadni a megszokottból, és erre a zene tökéletes – mondja Radnai Péter, aki korábban a legnagyobb kereskedelmi tévécsatornáknál dolgozott főszerkesztőként, valamint producerként, 2013-tól pedig az AMC csapatát erősíti.

– A zenekar ötlete már egy következő lépés volt. Tavaly nyáron egy privát alkalomra jöttünk össze közös zenélésre. Annyira jól sikerült a fellépés, hogy együtt ma­rad­tunk. A régi magyar slágerektől kezdve a mostani, legnépszerűbb dalokig terjed a repertoárunk. Az első fellépés előtt sokat gyakoroltunk, most általában heti egyszer jövünk össze, ahogy belefér az időnkbe, hiszen mindannyian dolgozunk. A napokban a negyedik koncertünket adtunk, és több felkérést kaptunk, legközelebb április 17-én lépünk fel a Glob Royalban. Persze ez ezután is csak hobbi lesz, de annak tökéletes.

A zenekar tagjai közül senki sem képzett muzsikus, ehhez a státuszhoz talán Budai Csaba szólógitáros áll a legközelebb, aki a Sport TV egyik vezető operatőre, ő a Midlife Crisis zenei mentora. Rajta és Radnain kívül Végh Ödön AMC-s még, ő a cég produkciós igazgatója, amúgy szintén a gitár a hangszere. A basszussal Juni György, a Story4 főszerkesztője adja a ritmust, míg az énekesi feladatokon ketten osztoznak: Hajdu Ráfis Brigitta, aki duplán is kakukktojás, hiszen ő a csapat egyetlen hölgytagja, ráadásként nem szakmabeli, hanem senior fejlesztő a T-Systemsnél,valamint Bus István, a Playboy főszerkesztője, aki ebben a pozícióban Radnai Péter utódja, hiszen egykor ő is igazgatta a népszerű magazint. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.