A fiatalabb korosztály ugyan már nem emlékszik, de volt ebben az országban egy Express nevű együttes, amelynek tagjai a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években elképesztő sikereket értek el.
A Kalmusz Pál, Kangyal Ferenc, Malek Miklós, Magyar Csaba, Silye Attila és Solymos Tóni alkotta csapat a pályafutása alatt nem kevesebb, mint kilencmillió lemezt adott el – amiben persze benne vannak a Hofival együtt készített hanghordozók is.
A frontember, Solymos Tóni a minap egy igencsak meglepő nyilatkozatot tett az FLPTV.hu-nak, melyben azt állítja, hogy tulajdonképpen Hofi Géza miatt tört ketté a zenekar őrületes karrierje.
„Amióta Hofi Géza feljött Debrecenből, azóta dolgoztunk vele együtt, kísértük. (...) Én 89-ben eljöttem a zenekartól. Nem bírtam tovább. (...) A műsor úgy indult, hogy rengeteg jó zenés szám volt benne, aztán ahogy Géza politikai humora épült és egyre népszerűbb lett, úgy hagyta el lassan a zenés számokat, a végén két-három számot játszottunk. És én mondjuk a zenekar frontembere, úgynevezett sztárja voltam, ott álltam elöl a színpadon, és most be kellett ülnöm oda a hátsó sufniba. (...) Géza ott le is aratta a sikert, nekünk abból nem is jutott. A zenekarnak egy biztos megélhetés volt, nekem meg nem volt elég – nagy szavakat mondok – művészileg. És akkor én onnan kiléptem és azt mondtam, hogy az életben többet nem zenélek (...)” – törtek elő a sérelmek az Ó, egy kis csók, a Kislány, vigyázz és más nagy sikerű dalok énekeséből.
Úgy éreztük, a kései panaszáradat bizonyára bántja a régi játszótársakat és Hofi Géza özvegyét is, ezért megkerestük Malek Miklóst, Koós Jánost és Hofi Ildikót is, azonban mindegyikük mereven elzárkózott a nyilatkozattól.
Lehet, hogy Tóni maga is megbánta már, amit mondott, mert ígérete ellenére sem a megbeszélt időpontban, sem később nem reagált hívásainkra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.