Négytenyérnyi felülettől függ az életünk
<p>A gumiabroncsok állapotáról, azok ellenőrzéséről nem lehet elég alkalommal írni, pedig ez a négy gumiköpeny határoz meg mindent.</p>
<p>A gumiabroncsok állapotáról, azok ellenőrzéséről nem lehet elég alkalommal írni, pedig ez a négy gumiköpeny határoz meg mindent.</p>
Jócskán megemelkedtek mostanság az üzemanyagárak, és ki tudja, hol állnak majd meg. Pár trükköt bevetve kevesebbet fogyaszt majd a kocsink.
Szándékosan gázolt el egy biciklist egy őrjöngő greenwichi férfi, mert az előtte állt meg a lámpánál.
<p>Nem hallja a szirénát, sem a duda hangját a forgalomban, de ettől még megbízható és jó sofőrnek tartja magát a siket szépségkirálynő. </p>
Szinte már összenőtt az autójával, ami okoz némi fejfájást a feleségének! Kriszta ugyanis nehezen viseli, hogy annyi év után át kellett adni a volánt a férjének.
17 évesen teljesült a vágya Domján Ákosnak: beleülhetett álmai autójába. Nem, nem egy Porschéba! Egy Trabantba.
Kezd mértéktelenné válni az agresszió az utakon, jól mutatja ezt a buszsofőr és a taxis minap történt pofozkodása is.
A ködlámpa használata még mindig divatos az utakon, pedig ha nem jól használjuk, büntetésre is számíthatunk. A különböző dizájnfények felszerelése viszont engedélyhez kötött.