Izgatottan toporgott a Budaörsi repülőtér gyepszőnyegén Kovács Károly. A fiatalember régi nagy álma volt, hogy egy igazi helikoptert vezethessen. Hatvanötezer forintért valóra vált az elképzelése ajándékként a felesége jóvoltából.
– Hobbim a modellezés, így távirányítással már több helikoptert is irányítottam, ám igazit még soha – mondta némi félelemmel a hangjában Károly. A felszállás előtt Geburth Péter oktató magyarázta el a gép működését és az egyéb fortélyokat a helikopter-irányításhoz szükséges alap aerodinamikai, szerkezettani és műszertani ismereteket a férfinak. – Egyre többen vásárolnak vagy kapnak ajándékba ilyen speciális élményrepülő programot, ahol a repülő vagy helikopter irányítását is megtapasztalhatja az, aki kedvet érez hozzá – meséli a pilóta, aki szerint elsősorban a 28–38 év közöttiek választják ezt az élményt, de a legidősebb növendékük például 71 éves volt.
– Nem találok szavakat arra, amit fent átéltem – mondta az első sokkból felocsúdva Károly, aki érdekes módon azt mondta, hogy ezt az igazi helikoptert a levegőben könnyebb vezetni, mint egy modellt irányítani a földről, ám ha valami baj történik, a következmények sokkal súlyosabbak. – Az kiderült, hogy egy helikopter nagyon érzékeny műszer. Itt lent nem is fúj a szél, fent viszont a széllökések miatt sokszor instabilnak éreztem a gépet és bevallom, nagyon stresszes állapotba kerültem. De az élmény páratlan, így szeretnék még repülni – mondta boldogan Kovács Károly.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.