Áldozata rokonai előtt állt bíróság elé a borsodnádasdi B. Roland, akit azzal vádolnak, hogy megverte, majd egy vízaknába dobva kegyetlen, fulladásos halálra ítélte egyik ismerősét, a 17 éves K. Csengét.
Bíróság elé citálja egy indiai férfi a saját szüleit, méghozzá meglepő indokkal: anyja és apja ugyanis nem kérték ki az engedélyét arra, hogy megszülessen.
Mentő vitte el a tárgyalásáról Cs. Attila exrendőrt, aki tavaly júliusban brutálisan meggyilkolta az inárcsi családsegítőt, T. Andreát. A férfi mindenben bűnösnek vallotta magát, majd összeesett a vádlottak padján.
Mentőt kellett hívni ahhoz az exrendőrhöz, aki az inárcsi hivatalban brutális kegyetlenséggel végzett a rajta segíteni próbáló szociális munkáson júliusban. A férfi bűnösnek vallotta magát, majd a vallomás közben összeesett.
<p>Elkezdődött pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Dózsa György úti halálos gázolás büntetőpere. M. Richárd az elsőrendű vádlott, mellette egy Citroën sofőrje is a vádlottak padján ül. A vádirat szerint mindkettőjük szabálytalansága...
<p>Ahelyett, hogy megvédené a törvény Pásztor Annát a zaklatójától, P. József egy ügyes húzással megoldotta, hogy még egyszer egymás szemébe nézzenek az énekesnővel. </p>
Ép ésszel felfoghatatlan kegyetlenség: egy alvó édesapára és három gyermekére gyújtotta rá a házat egy borsodi férfi. Ami ezután következett, az még a sokat látott rendőrök számára is szívszorító volt.
A kóros elmeállapotban lévő férfi egy hatalmas késsel ült be a kocsijába, és innentől kezdve nem volt megállás. Rendőrök hada vette üldözőbe, de nem várt nehézségekkel kellett szembenézniük.
Élve eltemetve - ennél borzalmasabb halál aligha létezhet. Egy budapesti férfi háromnegyed órán át küzdött az életéért, de már nem lehetett megmenteni őt.
A következő hétéves uniós költségvetésről bonyolult tárgyalások várhatók, de meg fognak állapodni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának csütörtökön Pozsonyban, amikor a Kohézió barátai csoport csúcstalálkozójára érkezett.
<p>Öngyilkosság, testileg és lelkileg megnyomorított gyerekek – ez maradt a bicskei gyermekotthon igazgatója után, ám ő még akkor sem tanúsított megbánást, amikor kimondták bűnösségét.</p>
Lapzártánk idején is csengettek, kopogtak, még üzenetet is hagytak V. János házánál a veronai tragédiában elhunytak rokonai, de hiába. A sofőr most sem akart válaszolni kérdéseikre.
Kolumbiai drogok nyugat-európai terjesztéséből befolyó milliárdos összegeket mosott tisztára az ügyészség szerint az a több tucatnyi vádlott, akinek a büntetőpere hétfőn kezdődött el a Fővárosi Törvényszéken.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.