Dózsa György úti gázolás: szívbetegségre hivatkozik M. Richárd

Dózsa György úti gázolás: szívbetegségre hivatkozik M. Richárd

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 25. 16:46
G. J.

Szürke melegítőben jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mint első rendű vádlott M. Richárd, akinek egy korábbi garázdasági ügyét is összevonták a halálos kimenetelű Dózsa György úti tragédiával. Mint ismert: M. Richárd jogosítvány nélkül, 135 kilométer per órás sebességgel hajtott Budapesten a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, 2017. május 15-én. Egy 47 éves férfi Citroënnel szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott M. Richárd Mercédesze elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

A két kocsi nagy erővel összeütközött és a buszmegállóba csapódtak, ahol elsodortak több várakozót. A Citroënből kirepült a 23 éves M. Dávid és szörnyethalt, a másik utas a kórházban hunyt el. A baleset mindkét sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják, hiszen a tragédia elkerülhető lett volna, ha az M. Richárd elé bekanyarodó Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve ha M. Richárd nem hajt ekkora sebességgel.

M. a tegnapi előkészítő ülésen vallomást tett, bocsánatot kért, de csak részben ismerte el a bűnösségét a másik vádpontban, egy 2015-ös testi sértésben. – Őszintén sajnálom a sérülteket és az elhunytakat, semmi szándékosság nem volt bennem, ez a baleset mindenki számára egy tragédia – mondta a bírónak.

A vádirattal nagyjából egyetértett, kivéve, hogy nagy sebességgel haladt volna a baleset előtt, azt állította, csak az előzésnél gyorsított, és amikor meglátta az elé kanyarodó autót, azért nem fékezett, hogy elkerülje a balesetet. A Citroën sofőrje sem ismerte be a bűnösségét. Az ügyész 7 év, 7 hónap börtönbüntetést kért M. Richárdra, a másik sofőrnek pedig 2 év fogházat. Mivel egyikük sem vallotta magát minden vádpontban bűnösnek, a bíróság le fogja folytatni a bizonyítási eljárást.

Ezután a férfi védője arról beszélt, hogy M. Richárdnál már 2017 elején diagnosztizáltak szívbetegséget, ezért kéri, hogy engedjék ki a letartóztatásból, mert az állapota egyre rosszabb és börtönkörülmények mellett nem tudják megműteni. Az pedig életmentő lenne számára. Ugyanakkor az ügyész számára új fejlemény volt, hogy a férfi közvetlen életveszélyben lenne. A bíró egy kardiológus szakvéleményét kérte az ügyben, addig azonban M. Richárd letartóztatásban marad. 

A Bors beszélt a 23 éves áldozat édesapjával, aki végighallgatta a tárgyalást, M. József azt mondta soha nem fog megbocsátani a gázolónak.

– Két család élete ment tönkre és ezen már semmi nem tud változtatni. A 7 év az túl kevés lett volna a két emberéletért, ezért várjuk a tárgyalás folytatását. Bízunk abban, hogy szigorúbb büntetést kap majd - szögezte le az édesapa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.