Ingben, közömbös arccal, kezén bilinccsel vezették be a tárgyalóterembe B. Rolandot, aki a vád szerint kegyetlen módon végzett egyik barátjával, az alig 17 éves Csengével.
Mint ismeretes, a férfi 2017 nyarán találkozót beszélt meg Csengével. Roland nemcsak alkoholt, de herbálos cigarettát is fogyasztott, mielőtt a lánnyal találkozott. A férfi először valamin összekülönbözött a lánnyal, akit háromszor ököllel arcon vert, majd az eszméletlen Csengét levetkőztette, és egy vízaknába dobta.
Sokkoló, de a lány ekkor még élt, csak eszméletlen volt, halálát az okozta, hogy belefulladt a csatorna aljában összegyűlt 40 centis vízbe.
A tárgyalásra Csenge rokonsága is elment, édesanyja hangos zokogásban tört ki, mikor Rolandot bevezették. Az asszony, mikor elhaladt a férfi mellett, sírva vonta kérdőre Rolandot, majd a per későbbi folyamatai miatt el kellett hagynia a tárgyalótermet. Innen már a rokonainak kellett kivezetni, ugyanis sokkos állapotba került lánya gyilkosának látványától.
A férfi nem tett vallomást, és továbbra is tagadja a gyilkosságot. Az ügyészség 14 éves elzárást kért Rolandra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.