Aktuális

Ismét ügyvédet váltott a Teréz körúti robbantó

Bors

Létrehozva: 2019.01.26.

Forrás: Bors

Ismét más védi a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlót. A férfit most ismét az a dr. Szikinger István képviseli, aki az eljárás egy korábbi szakaszában már védte a férfit - írja a Blikk.

“Miután konzultáltunk egymással, valóban úgy döntött a fiam, hogy mostantól inkább újra Szikinger István képviselje a másodfokú tárgyalás alatt. Igazság szerint ő volt az egyetlen olyan ügyvéd, aki érdemben szót tudott érteni a gyerekkel. Kialakult köztük a bizalmi viszony, jól együtt tudtak működni. Az iratok tanulmányozása után az ügyvéd lát esélyt arra, hogy a tavasszal kezdődő tárgyalásokon más, számunkra kedvezőbb ítélet szülessen” - nyilatkozta a lapnak a robbantással vádolt férfi apja, aki úgy fogalmazott: “az elsőfokú tárgyalás színjáték volt, a tényekkel egyetlen pillanatig sem törődtek.”

P. Lászlót 2018. szeptemberében első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték fegyházban, legkorábban 25 év múlva kerülhet szabadlábra. A vád szerint 2016. szeptember 24-én P. László a fővárosi Teréz körúton egy házilag gyártott bombát robbantott fel, megsebesítve három embert, köztük két rendőrt súlyosan. 2017. december 11-én emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség. A férfi az elmúlt időszakban többször is ügyvédet cserélt.

Szabadulni szeretne

"Régebben rengeteg gyógyszert adtak a fiamnak a börtönben, szerencsére már sokkal kevesebbet kap. Tisztább is a tudata, szörnyű volt, amikor nyugtatók befolyásolták a viselkedését. Olyan érzésem volt többször is, mintha nem is vele beszélgetnék. A fiamat most az élteti, hogy másodfokon kimondják az ártatlanságát és végre kisétálhat a börtönből" - nyilatkozta a lapnak P. László édesapja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713398710
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713398710
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713398710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713398710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713398710
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni