A Köpcös testőre állítja, hogy főnöke élve temetett el valakit

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 25. 18:30
Bors

Éppen folyik a Sinaloa drogkartell egykori vezérének a pere New Yorkban.

Most a Köpcös egykori testőre, Valdez Rios tanúskodott, aki elmondta, hogy a saját szemével látta, ahogy a főnöke megöl három embert, akik korábban szintén a Sinaloa kartellhez tartoztak, csak aztán átálltak a rivális Los Zetashoz.

Joaquín Guzmán Valdez elmondása szerint addig verte őket, amíg minden csontuk el nem tört. Aztán kettőjüket tűzbe vetették, a harmadik embert pedig szivargyújtóval összeégették, majd bezárták egy faládába.

A Köpcös később kihallgatta, és miközben a férfi beszélt, lelőtte a pisztolyával. A férfi viszont nem halt meg, valdez elmondása szerint még lélegzett, amikor bedobták egy lyukba, és eltemették.

Valdez azt mondta, hogy volt, hogy az ő élete is veszélyben volt Guzmán mellett, mert a vezérjoaq azt hitte, hogy meglopja.

(via BBC)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.