<p>Van az úgy, hogy mindent egyszerre kell az embernek elvégeznie. Főleg ünnepek előtt. Ilyenkor jól jön egy-két bevethető praktika, hogy ne ússzunk el az idővel. </p>
A hűvösebb időszak szinte kötelező velejárója a száraz bőr, főleg a kézen. Rengeteg rossz szokásunk van, ami nemhogy segít, de még ront is az ápolt megjelenésen.
<p>Csodájára járnak Komáromban a 7 éves Kendének. A kisfiú ugyanis hulladékgyűjtő csipeszt kért születésnapjára, majd fogta magát, és nekiállt megtisztítani a város utcáit. </p>
Hajmeresztő magasban lengenek a ház körül – beleszédül az is, aki lentről nézi az ipari alpinistákat. Olykor a lakók elvágják a kötelüket az ablakból, máskor falomlás miatt kerül veszélybe az életük.
Van, akinek még a saját háza táján is nehezére esik az állandó takarítás. Nem úgy a PET Kupa megálmodóinak, ők azok után takarítanak, akik a hazai folyóvizekbe, például a Tiszába dobálják a hulladékot.
<p>A magyarok többsége tisztaságmániás, legalábbis az elmúlt évben tovább nőtt a magyarok takarítási kedve, hiszen mind értékben, mind mennyiségben többet vásároltak tisztítószerekből: ez több mint 51 ezer tonna terméket jelent.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.