Aktuális

Arra ébredt a külföldön dolgozó diáklány, hogy egy idegen férfi ül az ágyán és őt nézi

Bors

Létrehozva: 2019.08.09.

Forrás: Facebook

A skót Portia Nancarrow az utolsó pillanatban határozta el, hogy a nyári szünet hátralévő részét Angliában tölti majd diákmunkásként. A fiatal lány azonnal le is csapott egy jól hangzó lehetőségre, ahol nem csak munkát, de szállást is biztosítanak neki. Az útiköltséggel együtt összesen 350 ezer forintnyi fontot fizetett be. 

Sajnos álmai abban a pillanatban szertefoszlottak, amikor megérkezett a hostelbe. A szoba annyira koszos és büdös volt, hogy állítása szerint képtelen volt megmaradni odabent. Amikor vendéglátóinak szóvá tette, hogy nincs megelégedve az apartmanja állapotával, flegmán közölték vele:

ha nem tetszik, takarítsa ki.

A lány végül hétezer forintnyi fontot fizetett egy takarítónőnek, hogy tegyen rendet a szobájában. Nancarrow már azt hitte, hogy itt véget értek a megpróbáltatásai, de nagyot tévedett. Este vette csupán észre, hogy az ajtón nincsen zár. Mivel este már senkinek nem tudott szólni, hogy szereljék meg, csak becsukta az ajtót és lefeküdt aludni.

Az éj közepén – elmondása szerint – azonban arra ébredt, hogy egy vadidegen ember ül az ágya mellett, és őt nézi. A lány ijedtében hangosan üvöltözni kezdett vele, amitől a idegen elfutott.

Nancarrow másnap reggel elhagyta a hostelt. De hiába tett hivatalosan panaszt, nem kapta vissza a pénzét.

– Ezek a legalacsonyabb ragsorolású szállásaink, amik természetesen nem felelnek meg a turisták igényeinek, de a munkásoknak számítaniuk kellene arra, hogy ilyet kapnak. Nem mondom azt, hogy semmi sem igaz abból amit Nancarrow állít, de a mai fiataloknak túl nagy elvárásaik vannak – mondta a hostel tulajdonosa Tony Furnival.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141992_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze