Ezektől a rossz szokásainktól kell megválni, ha télen is ápolt kezet szeretnénk

Ezektől a rossz szokásainktól kell megválni, ha télen is ápolt kezet szeretnénk

kéz
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 10. 16:00
A hűvösebb időszak szinte kötelező velejárója a száraz bőr, főleg a kézen. Rengeteg rossz szokásunk van, ami nemhogy segít, de még ront is az ápolt megjelenésen.
Bors

Átfagyott kéz

Amint beköszönt a tél, a kéz könnyen átfagy. Öreg hiba, ha forró vízzel akarjuk felmelegíteni az érzéketlen végtagunkat, mivel ez csak eltávolítja a maradék lipidréteget, amely természetes módon védi a bőrt. Legjobb, ha dörzsöléssel, lassan melegítjük fel a kezünket.

Fertőtlenítő nélkül

A vizes alapú kézfertőtlenítők gyakran jó szolgálatot tesznek, de a hideg időben jobb elkerülni a gyorsan párolgó fajtákat, mivel ezek nem szívódnak fel, így csak még érdesebbé teszik a kezünket.

Takarítás csak kesztyűben

A suvickolásra használt szerek nagyon kiszárítják a bőrt, ezért érdemes kesztyűt húzni. Hogy még jobban megvédjük a kezünket, előtte kenjük be hidratáló testápolóval. 

Folyékony szappan

Gyakori kézmosásnál a legjobb, ha a legtermészetesebb szappant használjuk, és abból is a folyékony fajtát. Ez kevésbé szárítja ki a bőrt.

Kamillás áztatás 

A kamilla nyugtatja és felpuhítja a bőrt, így érdemes hetente egyszer langyos teájában áztatni a kezünket, legalább tizenöt percen keresztül.

Olajjal védekezzünk

A kókuszolaj, vagy sheavaj nagyon jót tesz az érdes bőrnek. Esténként oszlassunk el egy mogyorónyit a kezünkön, és masszírozzuk is bele! 

Heti radírozás

Sokan már beiktatták a heti rutinjukba a bőrradírt, de az emberek többsége a kézfejét kihagyja a műveletből. Pedig onnan is el kell távolítani a száraz bőrfelesleget.

Fontos a belső

Hiába kenegetjük a kezünket mindenféle drága krémmel, ha a szervezetünk szomjazik. Igyunk minél többet. Télen az ásványi anyagban gazdag zöld teát is fogyaszthatjuk. 

Használat után tisztítás 

Minden ember elköveti azt a hibát, hogy manikűrözés után nem mossa el a fémeszközöket, pedig ezeken rengeteg baktérium tanyázhat, amely hozzájárul a fertőzésekhez.

Rosszul reszelünk 

Az emberek többsége oldalirányú mozgással reszeli le a körmét, pe­dig ahhoz, hogy igazán szép formája legyen a körmünknek, inkább körkörösen kellene reszelnünk.

Levágott körömbőr

A bőr visszatolása nem rossz dolog, na de a levágása igencsak veszélyes. Olyan baktériumok kerülhetnek a szervezetbe, amelyek komoly problémát okozhatnak. 

Rázzuk a körömlakkot

Gondolta volna, hogy eddig mindig rosszul rázta fel a körömlakkot? Pedig ha fel-le tette, akkor bizony alaposan összekeverte az üvegben lévő levegővel a lakkot, amely így gyorsabban szárad be, sőt a körmön is apró buborékokat hagy. Legjobb, hogyha két ujja közé veszi az üvegcsét és nagyon óvatosan, csak oldalirányba rázogatja. 

Hidratálás mindenekelőtt

A bőrgyógyászok szerint nem szabadna megfeledkeznünk a bőrünk hidratálásáról, a hidegben a ruhával nem fedett területről, a kézről pedig pláne nem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.