Lett foganatja a Bors és a Délmagyarország című napilap cikkének: a szomszédok örömére végre kitakarították azt a hódmezővásárhelyi, 9. emeleti elhagyott lakást, amiben galambok ütöttek tanyát.
Egy arizonai édesapa arra kérte 11 éves fiát, hogy vegye ki a részét a takarításból és rendrakásból. Samuel Epps azonban annyira elszomorodott ettől, hogy fejbe lőtte magát a hálószobában.
Napokon keresztül élt együtt elhunyt lakótársával egy brit főbérlő. Az asszony a rendőröknek azt mondta, addig nem akarta jelenteni az esetet, míg ki nem takarította a lakást.
Vitatkozás, pofon, egy pohár víz és szeretkezés – így néz ki Zámbó Krisztiánnál és barátnőjénél egy közös takarítás. Lehet, hogy ez az örök szerelem titka?
Kicsi a lakás és nagy a család? Váratlan vendégek érkeznek perceken belül? A szaladó lakás mindenki számára kellemetlen, és ha pár napig nincs időnk foglalkozni vele, gyorsan kialakulhat a káosz. Van azonban néhány trükk, amellyel könnyebb...
Látszólag nem áll két lábon a földön Benkő Dániel, főként akkor nem, ha nőkről van szó. Valójában praktikusan rendezte be az életét: a három hölgyből, akinek a szépet teszi, takarítóbrigádot szervezett.
Nem kell kétségbe esni, ha undorító szagú lesz a mosógép vagy a vágódeszka, esetleg már jó ideje nem ragyog a fürdő. 5 természetes tisztítószer, amelynek áldani fogja a nevét.
Ha valaki eddig azt tervezte, hogy felveszi a legendás popdívát takarítónőnek, akkor most szólunk, ne tegye! A híresség úgy tűnik, azt hiszi, az ember a nyelvét használja üvegmosásra.
Nem lehet egyszerű dolog naponta kitakarítani az Országház épületét. A kemény munkára azonban igencsak szükség van, hiszen a képviselők mégsem ülhetnek mocsokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.