Donna Francis három szilikon injekciót is adott 2015 májusában a tévériporterként dolgozó Kelly Mayhewnak, hogy szép kerek fekeket formáljon neki, ám a 34 éves nő az utolsó szúrás után egy perccel már holtan hevert a kozmetikus New York-i otthonában.
Sosem tagadta, hogy plasztikai sebész kése formálta kebleit - igaz nem is tudná tagadni, hiszen eredetileg férfinek született Szecsődi Kari, akinek úgy tűnik, megint volt egy időpontja az orvosnál.
Új szakértő bevonásával mégis folytatódik a Takács Hajnal megverése ügyében indult nyomozás. A nőt párja úgy megverte, hogy kiszakadt a mellimplantátuma is. A rendőrség korábban vádemelési javaslat nélkül zárta le a nyomozást.
Eredetileg nem is akart akkora melleket az 51 éves nő, mint amekkorákat aztán csináltak neki, de a mi még durvább: olyan silány minőségű implantátumot ültettek be neki, amely aztán katasztrófát okozott.
Nem húzhat egyenruhát egy 20 éves német lány, mert elkövette azt a hibát, hogy szilikonmelleket csináltatott magának. Nem tudta, hogy ez kizáró ok, így érettségi után és a rendőrképzés előtt implantátumot ültetett be.
Melle növekedése teszi boldoggá Lacey Wilddot. Ám az a baj, hogy az asszony nem tud megálljt parancsolni különös vágyának. Jelenleg a tizenharmadik mellnagyobbító műtétjére készül.
Láb- és kéztörést követően most azért feküdt kés alá VV Veronika, mert a bal mellében leszakadt az implantátum. Talán a sok baleset és a stressz miatt az elmúlt hónapokban jó néhány kilóval soványabbá vált lány mégis azt mondja: boldog.
Tudom, hogy illendő lenne finomabb jelzőt használnom, amikor egy embertársamról beszélek, de VV Veronika esetében egész egyszerűen képtelen vagyok az árnyalt fogalmazásra.
Hosszú éveket várt a napra, de most beteljesedett az álma: Baj Angelika mellét több mint egyliteres implantátumokkal tömték ki. Azt mondja, néha még így is túl kicsinek találja a keblét.
A férfi injekcióstűvel fecskendezett szilikont az áldozatok fenekébe, majd a tű nyomát pillanatragasztóval kente be. Ijesztő állapotban kerültek kórházba.
Tóth Gabi nagy áldozatot hozott nőiesebb megjelenéséért. Hiszen a fájdalmasabb beavatkozást választotta, és számolnia kell azzal a ténnyel is, hogy mi történik, ha mellében újra feltűnik egy ciszta.
Vámos Erika ügy döntött, megválik szilikonmellétől. A műsorvezető ezzel egy több beavatkozásból álló műtétsorozatot vállalt, hogy újra természetes keble legyen.
A 35 éves Kasia Rivera, bár semmiféle orvosi engedéllyel nem rendelkezett, mégis előszeretettel végzett plasztikai beavatkozásokat tudatlan páciensein New Yorkban. Justin Street a férfiasságát szerette volna növelni, de a szépészeti eljárás...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.