Nem lehet rendőr, mert melleket csináltatott

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 15. 22:00
Nem húzhat egyenruhát egy 20 éves német lány, mert elkövette azt a hibát, hogy szilikonmelleket csináltatott magának. Nem tudta, hogy ez kizáró ok, így érettségi után és a rendőrképzés előtt implantátumot ültetett be.
Bors

A lánynak két álma volt. Az egyik, hogy rendőr legyen. A másik, hogy nagyobb mellei legyenek. Nos, a kettő együtt nem valósulhatott meg: az utóbbi kizárta az előbbit.

Miután érettségi után tavaly májusban sikeresen felvételizett Baden-Württemberg tartomány rendőrségéhez, végtelenül boldog volt: – Már kislánykoromban rendőr akartam lenni – nyilatkozta a Bildnek. Boldogsága azonban azonnal szertefoszlott, amikor az első kiképzési napon hazaküldte a rendőrségi orvos.

Szeptemberi szolgálatba lépése előtt ugyanis valóra váltotta egy másik vágyát is: kebelnagyobbító műtétnek vetette magát alá. – Egyáltalán nem volt mellem, olyan alakom volt, mint egy gyereknek. Egyszerűen rosszul éreztem magam a bőrömben – mesélte a lány, aki 215 grammmos implantátumokat helyeztetett be, így AA-s méretről B-re nőtt a kosármérete. Vagyis nem szaladt el vele a ló: nem csináltatott magának megaciciket, épp csak átlagosakat. Az 5500 eurós – 1,7 millió forintos – műtéti díjat a nagymamája adta kölcsön neki.

Amikor jelentkezett a rendőrségen, az orvos feltette neki a kérdést, hogy a felvételi óta volt-e valamilyen műtéte. És mehetett is haza. Napokkal később az írásos indoklás is a postaládájában volt, aminek lényege, hogy magas sérülési kockázattal járó, erőszakos rendőrségi akcióknál egy szilikonimplantátum komplikációkat okozhat.

A lány pechje, hogy pont 2013 szeptemberében, tehát műtétje után és szolgálatra jelentkezésekor lépett életbe az összes tartományra érvényes műmelltilalom a rendőrségeken. Egy klinikai szakorvos szerint ugyanakkor ennek semmiféle orvosszakmai megalapozottsága nincs. Az eltanácsolt lány mindenesetre a tartományi parlament illetékes bizottságához fordult hátrányos megkülönböztetés miatt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.