Tóth Gabi szilikonmelléért kockáztatja egészségét

szilikon
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 26. 08:25
Tóth Gabi nagy áldozatot hozott nőiesebb megjelenéséért. Hiszen a fájdalmasabb beavatkozást választotta, és számolnia kell azzal a ténnyel is, hogy mi történik, ha mellében újra feltűnik egy ciszta.
B. M., B. B. B.

Egyelőre szorítópánt és sportmelltartó őrzi Tóth Gabi cseppformájú, legkisebb méretű mellimplantátummal formált keblét. Gabi nagyobb kockázatot vállalt ezzel a műtéttel, mint sorstársai, hiszen köztudott, hogy az énekesnő gyerekkora óta küzd a testében felbukkanó cisztákkal, amelyek megjelentek már a petefészkén, a máján és a mellén is.

– Ezek jóindulatú elváltozások, amelyeket egy ultrahangos vizsgálat ki tud szűrni mellműtét esetén. Aki ilyen problémákkal küzd, annak annyival kockázatosabb egy plasztikai beavatkozás, hogy többször kell ellenőrző-vizsgálatokra járnia, és ha esetleg valamelyik ciszta megnő, akkor annak leszívásánál, egy esetleges szövettani vizsgálatnál nehézségekbe ütközhet az orvos, hogy az implantátum ne sérüljön meg – mondta lapunknak dr. Gill Endre szakorvos. Ráadásul Gabi a mellizomzat alá beültetett implantátumot választotta, ami nagyobb fájdalmakkal jár, mint a bőr alá helyezett.

Óriási fájdalmakról számolt be a Star magazin is. Az újság az énekesnő egy szobatársára hivatkozva azt írta, hogy a kisebbik Tóth lány az operáció után teljesen kifordult önmagából. Hisztizett és folyamatosan arra panaszkodott, hogy borzasztó fájdalmak kínozzák. A cikk szerint Gabi azt is elmesélte, megbánta, hogy vállalta a műtétet, mert visszatérőben van a pánikbetegsége, és rendkívül rossz lelkiállapotba került. A Borsnak nyilatkozva az énekesnő azonban határozottan cáfolta a magazin értesülését.

– Nem Pécsett, hanem egy budai klinikán operáltak, és nem bántam meg a műtétet, sőt, napról napra elégedettebben nézek tükörbe. Újra teljes értékű nőnek érzem magam. Természetesen minden ilyen beavatkozás fájdalommal jár, de szerencsére nagyon szépen gyógyulok – mondta Gabi, aki egy évig hezitált a műtét előtt.

– Mindig is a természetesség híve voltam, de sportos alkat vagyok, széles a hátam, és ha nagyobb a mellem, jobban kirajzolódik a nőies vonalam – mesélte tegnap este a Fókuszban Gabi, akit a beavatkozás előtt, éppen a betegsége miatt, alaposan kivizsgáltak.

A Bors azt is szerette volna megtudni, hogy mit szól a műcicihez a lány barátja, Rasztovits Dávid. Erre a kérdésre az énekesnő sajtósa, Győrfi-Forgács Beáta válaszolt.

– Dávidnak mindig is tetszett Gabi, de tiszteletben tartotta a döntését, és tudomásul vette, hogy ez a műtét teszi őt elégedetté és boldoggá. Így természetesen ebben is támogatta – mondta Győrfi-Forgács.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.