Aktuális

Amerikai filmben domborít a gigamellű magyar lány

Bors

Létrehozva: 2017.09.07.

<p>Mary Madison Love szerint itthon lenézik az extrém külsejű nőket.</p>

Sokszor és sok helyen olvashattunk már a világ vagy Magyarország legnagyobb mellű nőiről, s ezek a hírek mindig amiatt frissülnek, mert valaki épp megdönti az előző rekordot. A Bors is többször írt már elképesztő idomokkal rendelkező hölgyekről, s most ismét olyasvalakit szólaltattunk meg, aki jó eséllyel pályázik a legnagyobb mellű magyar nő címére.

Mary Madison Love neve talán keveseknek lehet ismerős, a hölgy ugyanis művésznevéből is adódóan inkább külföldön próbált szerencsét. Mielőtt bárki arra gondolna: nem, nem pornózásból keresi a kenyerét, de valóban a teste az, amely segít neki a megélhetésben.

– Debrecenből származom és gyakran hazajövök. A legtöbb időmet azonban Olaszországban töltöm, már vagy 10 éve ott élek 6 kiskutyusom társaságában. Az első mellműtéten nagyon fiatalon, 13 évvel ezelőtt estem át, a másodikat rá 10 évre csináltattam, akkor már 900 köbcentis implantátumokat kaptam. Egyszerűen belső indíttatásból akartam a nagyobbítást, utána pedig úgy döntöttem, modellkedni kezdek. Később kutakodtam, melyik cég gyárt növelhető implantátumokat. Végül egy internetes fórumon bukkantam rá erre, igaz, elsőre a gyártó visszautasított, amikor ilyet akartam beültetni magamnak – nyilatkozta Mary, akinek azóta már sikerült a terve, s jelenleg 3500 köbcentis szilikoncicikkel hódít. S ez még nem a vége.

Ahogyan sokan mások is, Mary is azt érzi mellei legnagyobb előnyének, hogy ettől jelentősen megnőtt az önbizalma. Hátránynak viszont meglepő módon csak azt tartja, hogy nem talál magának ruhákat, kénytelen szabónál varratni azokat.

A modell azzal kapcsolatban is magyarázatot adott, miért inkább külföldön kamatoztatja adottságait. Szerinte itthon ugyanis rossz az emberek mentalitása, többségében lenézik az extrém külsővel rendelkező nőket. Részben emiatt is döntött úgy, hogy a valódi nevét inkább nem árulja el nekünk.

Az Egyesült Államokban azonban nagy népszerűségnek örvendenek a magyar idomok, hiszen Mary épp most lett részese egy roppant érdekes projektnek. A Codename: Diablo című filmben kapott szerepet, amely egyfajta paródiája a Charlie angyalai című tévésorozatnak. Csak itt a nők komolyabb mellméretekkel rendelkeznek.

– A filmbe úgy kerültem, hogy a korábban említett fórumon gyakorlatilag ismeretlen senkiként is nagyon sok követőm lett, emiatt megkeresett a producer a szereppel. Nagyon örültem neki, s bár nem beszélek jól angolul, ez őt egyáltalán nem zavarta. A forgatás végül tavaly októberben volt Los Angelesben. A premier pedig nemrég zajlott Angliában, s már most felkértek, hogy szerepeljek a második részben is – mondta Mary, aki a filmben Moniqe Powert, a lányok főnökét alakítja.

Partnerei egyébként a szintén komoly idomokkal megáldott német Martina Big és az amerikai Lilly 4k. Azt is megtudtuk, hogy a magyar lány Instagram-oldalát egy időre elérhetetlenné tette a cég, mivel a közel 600 ezer követővel bíró Mary túl sokat reklámozta ott a filmet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714971616
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971616
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák