Durva: leszakadt VV Veronika melle 18+

szilikon
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 10. 07:15
Láb- és kéztörést követően most azért feküdt kés alá VV Veronika, mert a bal mellében leszakadt az implantátum. Talán a sok baleset és a stressz miatt az elmúlt hónapokban jó néhány kilóval soványabbá vált lány mégis azt mondja: boldog.
GYLF

Alig két hónapja a lábát törte, de még mielőtt végleg megszabadult volna a gipszcsizmájától, a kezére is gipsz került. VV Veronika 2013 utolsó hónapjait szinte végig ágyban töltötte, és a jelek szerint az új évben sem lesz ez másképp.

A Bors egy budai klinikán találkozott a ValóVilág egykori játékosával, aki alaposan megváltozott, amióta nem láttuk.

– Ősszel eltörtem a kezem, három fémszál van benne, de azok is elmozdultak, már két alkalommal is. Majd otthon, a kádba vertem be a lábam, fekvőgipszbe kerültem hosszú idôre. Aztán jött a mellem – kezdte Veronika a testével kapcsolatos leltárt. 

– A bal oldali lecsúszott, a varrat irányába. Muszáj megműteni másodszor is. Nincs szerencsém az egészségemmel: az éves rutinvizsgálatokon nemrég kiderült, hogy kalciumhiányos vagyok, ezért törnek könnyen a csontjaim. Erre is oda kell majd figyelnem a jövőben. Talán a sok balesetnek, stressznek is köszönhető, hogy negyvenkét kilóra fogytam le. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ennyi – magyarázta a Borsnak.

Nemcsak, hogy helyreállítják Veronika lecsúszott vagy inkább leszakadt keblét, alakítanak is rajta: a háromszáztíz köbcentis „töltelékeit” közel négyszázasok váltják fel.

– A legmodernebb implantátumok egyikét kapja, amelyekre a gyártó már életreszóló garanciát vállal, legyen szó szakadásról vagy tokosodás-ról – mondta a Borsnak dr. Szabó Szilárd plasztikai sebész, az Istenhegyi Klinika főorvosa.

Így a jövőben Veronikának a jelek szerint már csak a csontjai miatt kell majd aggódnia, az új mellét nyugodtan szeretheti a kedvese. Feltéve, ha van: Veronika a magánéletéről ugyanis nem kívánt most többet elárulni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.