<p>Nagy vihart kavart a bejelentésével: rákos! Benkő László, az Omega együttes billentyűse a Borsnak most azt is elárulta, miben változott meg az élete a diagnózis óta.</p>
Egyszer már börtönre ítélték azt a taxist, aki a vád szerint megverte az Omega billentyűsét, Benkő Lászlót és dobosát, Debreczeni Ferencet. Így a törvény alapján a felfüggesztett börtönbüntetését is le kell majd ülnie, ha bűnösnek mondják ki.
Létezik, hogy valakire haraggal tekint a kollégája, de az illető erről nem is tud? Kóbor János a Bors cikkéből értesült: Szörényi nem állna vele egy színpadra.
Szörényi Levente nem kímélte pályatársait azon a nyilvános beszélgetésen, ahol karrierjéről, az Illésről, ármányról, hatalomról faggatták. Döbbenetes történetek is előkerültek.
Nem csitulnak az indulatok az Omega háza táján. Mihály Tamás levénemberezte Kóbor Jánost, és perrel fenyegeti. Az énekes elmondta a Borsnak: áll a jogvita elé.
Új fejlemény jutott a Bors tudomására az Omega két tagja és a fuvarozásukat megtagadó taxisofőr tavaly júliusi konfliktusáról, amelynek nyomán Benkő László és Debreczeni Ferenc a kórházban kötöttek ki.
Ezekben a napokban mindenkire jellemző lesz, hogy ragaszkodóbb, kitartóbb, türelmesebb. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki, mi vár ránk a Bika csillagkép utolsó hetében.
Amikor Molnár György gitáros és Mihály Tamás basszusgitáros egyik napról a másikra búcsút intett az Omegának, mindenki azt találgatta, a legendás zenekar feloszlik-e, illetve lehetséges-e a fennmaradása az oszlopos tagok nélkül. Az élet...
Béke helyett csak tovább nő a feszültség az Omega tagjai között. Mihály Tamás szerint Kóbor János méltatlan helyzetbe hozta a zenekart politikai elkötelezettségével.
Vihart kavart, hogy Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa szerint Kóbor Jánoséknak nem lenne szabad fellépniük a felcsúti Pancho Arénában, mert az olyasvalamit jelképez, amivel a zenekarnak nem lenne szabad azonosulnia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.