Somló elvesztése siettette Laux halálát – fotók

LGT
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 17. 22:30
<p>Az egész zenészszakma gyászolja Laux Józsefet, az Omega és az LGT néhai dobosát. A rocklegenda barátja, Somló Tamás temetésén lett rosszul.</p>
kbv

Megrendülten, a veszteségtől szinte kábultan gyülekeztek az Óbudai temetőben a magyar rocktörténet legnagyobbjai. Két héttel Somló Tamás temetése után újabb barátjukat gyászolták: Laux Józsefet, az Omega dobosát, az LGT alapítóját kísérték végső útjára. A két zenész immár együtt bolyong az éjszakai országúton – a híres Omega-dal a ravatalon is felcsendült.

Laux évek óta küzdött különböző betegségekkel: magas volt a cukra, rossz a szíve és a veséje, korábban találtak egy jóindulatú daganatot is a fejében. Barátja, Dalia László a ravatalnál elmondta, Laux Somló Tamás temetése után teljesen kikészült, nem tudta feldolgozni a veszteséget, három napig csak sírt. Ezután került kórházba. A balatonfüredi szívkórházban ápolták, majd Budapestre szállították, hogy megműtsék, a daganat ugyanis növekedésnek indult, de már nem tudta megvárni az életmentő beavatkozást. Augusztus elején hunyt el.

Sértett özvegyek

A zenész halála sem tudta kibékíteni Laux József első és második feleségét. Adamis Anna és Falb Magdi olyan rosszban vannak egymással, hogy bár a ravatalnál még tudtak egy szobában tartózkodni, de a szövegíró nem is kísérte a sírhoz Laux hamvait. Egy taxiban várt, míg elvonult a gyászoló tömeg, de ezután sem kereste fel a sírt, rokonaival, barátaival elhajtott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.