Születésnapján kaphat értesítést Benkő László betegsége kapcsán

Születésnapján kaphat értesítést Benkő László betegsége kapcsán

rákbetegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 12. 08:20
Bors

A Blikk értesülése szerint hétfőn, vagyis születésnapján kapja meg a feszülten várt orvosi eredményeket Benkő László, az Omega frontembere, többek között a daganatos betegséggel küzdő zenész szövettani leletei is.

– Remélem, kellemes meglepetés lesz, ha valóban a születésnapomon értesítenének, de bevallom, lesújtó eredményre nem is számítok. A főorvos szó szerint azt mondta, hogy biztosan még nem állíthatja, de a foltok alakja és elhelyezkedése alapján feltételezni lehet, hogy jóindulatú az elváltozás – válaszolta a lap megkeresésére Benkő, akinek három rákgyanús foltot találtak a máján.

Benkővel egy hónapja közölték a hírt, amely szerint daganatot találtak a szervezetében.

– Nem adom fel, nem török meg, de már nagyon elegem van. Lassan négy hete tart ez a türelemjáték, én legalábbis annak érzem, de megértem, hogy a bizonyossághoz idő kell. Úgy volt, hogy múlt hét szerdán már lesz eredmény, aztán pénteket ígértek, és most, egy héttel később még mindig nincs a kezemben az ítélet – mondta a zenész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.