Rendőrség: bűnös az omegásokat megütő taxis

Omega
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 29. 09:30
Új fejlemény jutott a Bors tudomására az Omega két tagja és a fuvarozásukat megtagadó taxisofőr tavaly júliusi konfliktusáról, amelynek nyomán Benkő László és Debreczeni Ferenc a kórházban kötöttek ki.
Brunner Mónika

Az incidensben Debreczeninek a foga tört ki, Benkőnek a jobb keze sérült meg.

– A XI. kerületi rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, és súlyos testi sértés kísérletének gyanújával vádemelést javasol az ügyészségnek H. Zoltán taxisofőr ellen – tájékoztatta a Borsot Debreczeni ügyvédje.

– Az iratokból kitűnik, hogy bár a sofőr korábban azt nyilatkozta, hogy az Omega tagjai támadtak rá, valamilyen ok miatt nem vállalta a rendőrségen a szembesítést. Az ügyészség hatvan napon belül dönthet a vádemelésről – mondta a Borsnak dr. Futó Barnabás.

Debreczeniben nem múltak el a rossz emlékek.

– Az eset után bármikor megláttam egy sárga autót, rosszul lettem. Most már köszönöm szépen, jól vagyok. A feleségem szokott mostanában taxit hívni – mondta az Omega dobosa.

Megszólalt Benkő is.

– Én azóta is taxizom, de rossz érzésekkel. Természetesen annak a cégnek a képviselőivel egyáltalán nem vagyok hajlandó szóba állni – mondta Benkő.

Ez mondta a taxis

Anno a Class FM reggeli műsorába telefonált be a taxis, H. Zoltán, hogy elmondja saját verzióját:

– Azt kifogásolták, hogy sokat kellett várniuk. Teljesen részegek voltak. Én beszóltam a központnak, hogy nem veszem fel az utasokat, mert nincsenek olyan állapotban. Benkő erre átjött a vezetőoldali oldalra, és megpróbálta kinyitni az ajtót. Nem sikerült neki a központi zár miatt, így a letekert ablakon át megütött. Fonákkal arcon vágott. Kiszálltam, mire mindketten rám támadtak. Ezután védekeztem. Nem háromszor, csak kétszer ütöttem meg Benkőt – állította a taxis.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.