Benkő László a daganatáról: Pozitív lett az eredmény sajnos és nem negatív

Benkő László a daganatáról: Pozitív lett az eredmény sajnos és nem negatív

orvosok
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 26. 08:25
Bors

Péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt vendége Benkő László, ahol először beszélt arról, hogy sajnos a daganat, amit a szervezetében találtak rosszindulatú.

„Pozitív lett az eredmény sajnos és nem negatív, de ne essünk kétségbe” – erősítette meg a Blikknek az Omega billentyűse pénteki nyilatkozatát. A zenész állapotáról családja és zenésztársai is tudnak.

Azt egyelőre nem tudni, milyen kezelést kap ezek után, orvosai hétfőn ülnek le konzíliumra a folytatást megbeszélni. Bár szomorú a hír, de Benkő nem éli meg tragédiaként szerinte fontos, hogy optimista maradjon.

„Egyedül voltam, ez is egy felnőttdolog. Olyan mint egy vizsga, csak most éppen nem ötöst kaptam – majd nevetve” – mondta arról, milyen volt, mikor közölték vele a vizsgálatok eredményeit.

Az Omega zenészénél egy hónapja állapították meg, hogy daganatos betegséggel küzd, de sokáig nem derült még ki az, hogy rosszindulatú vagy jóindulatú-e. Erre csak a múlt héten derült fény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.