Celeb

Elefánt visszatér az Omegába

kbv

2015. május 15. péntek 09:00

Amikor Molnár György gitáros és Mihály Tamás basszusgitáros egyik napról a másikra búcsút intett az Omegának, mindenki azt találgatta, a legendás zenekar feloszlik-e, illetve lehetséges-e a fennmaradása az oszlopos tagok nélkül. Az élet az utóbbit igazolta.

A vita akkor mérgesedett el, amikor Omega Oratórium néven a zenekar templomokban kezdett koncertezni és ez a két zenésznek nem tetszett. A művet a zenekar most kihozza a szabad ég alá: a Budapest Parkban és a felcsúti Pancho Arénában is felzendül majd a beat-mise.

Mint kiderült, Molnár György (Elefánt) így már vállalta a fellépést egykori zenésztársaival.

– Soha nem léptem ki a zenekarból, csak az elveimmel nem egyezett, hogy olyan helyen lépjek fel, ahol keresztelőket, esküvőket és gyászszertartásokat tartanak. A rockzene erotikus, ellenzéki, izzadt, nem templomba való, viszont bárhova szívesen elmegyek az Omegával, ami nem templom – mondta Molnár György.

Úgy gondolja, nem fiatalok már, nincs sok idejük haragudni, ezért ő sem teszi.

Úgy tűnik azonban, hogy Mihály Tamás nem békül, s nem is kívánt nyilatkozni az Omegáról. Így Kóbor Jánost kértük meg, magyarázza el, hogyan mérgesedett el annyira a viszony, hogy Mihály már nyilatkozni sem akar élete legfontosabb 46 évéről.

– Ha valaki egyszer omegás volt, mindig az marad. Misi először 2007-ben jelentette be, hogy annyira már nem akar zenélni, szerinte fejezzük be. Megértem, hogy nem esik jól neki, hogy azóta is töretlen a siker, de az utóbbi évek sündisznó stílusát nem értem. Megjelent egy könyve az Omegáról szubjektív, negatív hangnemben, ami nem elegáns. Van egy Facebook-oldala is, ahol szabadon hagyja a hozzászólásokat, ami közül sok minket aláz. Misi egyre messzebb került attól, hogy részt vegyen a nyári koncerteken, de ha jönni akar, nagyon szívesen látjuk – fogalmazott Kóbor János.

További cikkek

Sebek

Kulcsár Edina és Csuti exkluzív interjút adott a Borsnak

Dráma

Átérzem a hajléktalanok problémáját! – Itt húzta meg magát a magyar zenész, akinek leégett a háza

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Szerelme és szülei hosszú percekig küzdöttek a 26 éves nő életéért Vácon - Fotó

mindmegette.hu

13 desszert, ami tökéletes batyus buliba vagy farsangi bálba

life.hu

Sokkoló! 70 napig feküdt intenzív osztályon az oltásellenes családfő: Merkely Béla számolt be a küzdelmükről

magyarnemzet.hu

Íme még egy ok, ami Hamilton visszavonulása mellett szólhat

delmagyar.hu

Megkéselte szerelmi riválisát egy férfi Szegeden

origo.hu

Hatalmas robbanás lesz az űrben idén

nemzetisport.hu

Gyász: elhunyt Arany Mihály, a tatabányai futball jeles alakja

origo.hu

Nagyrécse ígérete: 20 négyzetméterből még bármi lehet

szon.hu

Halálos baleset Nyíregyháza és Nagykálló között

hirtv.hu

Inzultálta a HírTV stábját Márki-Zay kampánystábjának egy tagja

hirtv.hu

Hiába rohantak a mentők: Szörnyethalt egy 22 éves nő

origo.hu

Ezek voltak Hardy Krüger legjobb filmjei - képgaléria