Nemcsak magát, hanem egyik legelismertebb szakemberét, Azurák Csabát is lejáratja a TV2: bár a tévéújságokban már szerepel a volt híradós beígért műsora, a Bors úgy tudja, nem adják le.

A táborfalvai horrorszülők ügyeként híresült el az eset, amelynek vádlottjait szexuális erőszakkal is gyanúsították, ám a bíróság már csak az apát tudja elítélni, párja ugyanis időközben elhunyt.

Keményen megküzdött a szakmai sikerekért és a magánéleti boldogságért is, de mint mondja, soha egyetlen percre sem veszítette el a hitét. A kudarcok csak erősítették, kitartása végül meghozta a gyümölcsét: saját könyvkiadója és...

Gyakorlatilag végig csak asszisztált felesége gyötrelmes halálához egy Magyarországon élő svájci férfi. Az asszony tortúrája egy eséssel kezdődött, akkor még nem sejthette, hogy a biciklibaleset végleg megpecsételi a sorsát.

A megalakulása óta eltelt két esztendő alatt 260 koncertet adott be a Wellhello. A zenekar tagjai nem szeretnének belefásulni a nagy menetelésbe, ezért most visszavesznek a tempóból.

Gór Nagy Mária lesz L.L. Juniorék egyik esküvői tanúja. A színésznő a menyasszony főnöke, az örömapa fiatalkori nagy szerelme és a vőlegény egykori tanára.

Pokollá tette lánya gyermekkorát egy aszódi férfi. K. Csaba tizenkét éven keresztül napi rendszerességgel kényszerítette szexre a lányt, aki az első alkalom idején még csak 10 éves volt.

Noha Sarka Kata és Hajdú Péter válópere elmaradt, a békülés helyett inkább távolabb került egymástól. A gyerekekkel külön költözött édesanya csütörtökön végleg kimondta: vége!

Álmában érte a halál Klapka Györgyöt, aki már régen megírta végrendeletét, és folyamatosan frissítette is. Közeli barátai összetörtek, a Vámház körút 9. is gyászba borult.

Eltemették, de férje kivette a sírból, és hazavitte Gábor Zsazsa urnáját. Von Anhalt elhozná Budapestre, de előbb felújíttatná felesége apjának sírját.
Évek óta nem beszélt a nyilvánosság előtt, most az otthonát is megmutatta az egykori tévés, aki szép családban él, ám egy betegség két évvel ezelőtt majdnem tönkretette az idillt.
A 81 éves énekes élete kész regény: börtönviselt testvér, titkos légyottok, házasságkötés becsületből. Ötven éve aratta első sikerét, és ma is hittel énekli: Nem csak a húszéveseké a világ.
Manapság már nem csak a nőknél központi téma a külső. Gáspár Laci például rendkívül odafigyel az alakjára, minden felszedett kiló nyomasztja. A szakállára is hiú.
Fordulatot hoz 2017 Demcsák Zsuzsa életébe? Sikeres lesz a szerelemben, dől hozzá a pénz? Valószínűleg, mivel Gazsi Gizi jósnő varázsfonalat kötött a műsorvezető csuklójára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.