Kétrendbeli szexuális erőszak és háromrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt első fokon 10 évre ítélte a férfit a Budapest Környéki Törvényszék. Kedden a Fővárosi Ítélőtáblán már jogerős döntés is születhet az ügyben. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosabb büntetés kiszabása, míg L. Z. vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
A vád szerint a férfi és néhai élettársa rendszeresen veszekedtek egymással. Dulakodásaiknak, egymás bántalmazásának rendszerint gyermekeik is szemtanúi voltak. L. Z. gyermekei ellátásáról, gondozásáról, iskolába járatásáról nem gondoskodott, a kicsik számos esetben koszosak, elhanyagoltak voltak. Többször megbetegedtek, amelynek az is oka volt, hogy szüleik az évszaknak megfelelő ruházatot sem biztosították számukra.
2008 és 2012 közötti időszakban, két különböző időpontban L. Z. kiskorú gyermekével annak akarata ellenére szexuális cselekményt is végzett. Többször előfordult olyan is, hogy a szülők a szexuális együttléteiket meztelenül, a három kiskorú előtt folytatták. Az asszony még a júniusi, első fokú ítélet előtt életét vesztette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.