Besokallt a tévézéstől Dombóvári Vanda

Besokallt a tévézéstől Dombóvári Vanda

Dombóvári Vanda
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 07. 04:30
<p>Felmondott az RTL Klubnál Dombóvári Vanda, és vidékre költözött, hogy a televízió­stúdióktól messze civil életet élhessen kisfiával.</p>
A. T.

Önként mondott le televíziós karrierjéről Dombóvári Vanda, akit az RTL Klub Egészségkalauz című műsorának házi­gazdájaként eddig hetente láthattunk a képernyőn. Vanda 2017. január elsején új életet kezdett, amelyben Budapestet Gyulára, a televíziót pedig egy történelmi fürdőre cserélte.

– Huszonöt év után visszaköltöztem a szülővárosomba, Gyulára, miután megtisztelő felkérést kaptam a Gyulai Várfürdőtől. Kommunikációs igazgatónak kértek fel, én pedig boldogan mondtam igent. Egyszerűen haza húzott a szívem – erősítette meg értesüléseinket Vanda, miszerint valóban hátat fordított a tévézésnek. – Az RTL Klub továbbra is a szívem csücske marad, ez volt életem első munkahelye. Szerencsére Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója elfogadta a döntésemet és támogatott.

Vandát az Egészségkalauz című műsorban Geszler Dorottya váltotta, aki szerinte a lehető legjobb választás volt erre a feladatra. Az extévésnek hétfőn volt az első munkanapja az új munkahelyén, és úgy érzi, kihívásokkal teli korszak köszönt be az életében.

Négyéves kisfia, Gergő is örül, mert így több időt tud majd a nagymamájával tölteni, hisz ő is a vidéki városban él. Anya és fia élvezik a fővárostól messzi életet, és kíváncsian vetik bele magukat a mindennapokba.

– Most zajlik Gergő óvodai beszoktatása és úgy néz ki, ezzel nem lesz gond. Jó újra itthon lenni, és nagyon furcsa, hogy itt, ha megkérdezik, hogy vagyok, a válaszra is kíváncsiak az emberek – mondta Vanda. – Fe­jest ugrottam egy új életbe, de hát eleve szeretek fejest ugrani, csak eddig a rajtkőről tettem a medence széléről. 

Honvágy és az önfelfedezés

Rusz Edit pszichológus szerint egyáltalán nem meglepő, hogy egy nő a negyvenes éveiben ilyen óriási változásra adja a fejét. Vanda is egy jól működő, berendezett életet hagyott Budapesten a nagyjából bizonytalanért. – A negyvenéves kor komoly lépcsőfok a nők életében, amikor sok mindenben döntést hoznak. Egy akkora döntésben két dolog is szerepet játszhat. Vanda ismert, évek óta folyamatosan a fókuszban van, igen attraktív és nyitott. Könnyen lehet, hogy egy egészen másmilyen életre volt szüksége azért, hogy megtalálja önmagát ebben a felhajtásban. Lehet, hogy szeretne nem folyamatos elvárásokban élni. Az elvonulással azonban építheti nemcsak a karrierjét, hanem önmagát is, visszatalálhat az eredeti Vandához – mondta a pszichológus.

A másik ok lehet, hogy – mint más vidékieknek – egyszerűen honvágya volt, elege lett Budapestből. – Szeretne visszatérni a gyökereihez, és egy vidéki nagyvárosban olyan éle­tet élni, amire mindig is vágyott – magyarázta Rusz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.