Két évig nem vezethet autót Gesztesi Károly, akit szerdán ítéltek el ittas vezetés miatt. A színésznek ezen felül meg kell fizetnie a perköltséget is, valamint négyszázezer forintos büntetést. A Bors időközben azt is megtudta, hogy a színész ennek ellenére már holnap volán mögé ülhet, vagy akár motorbiciklire is pattanhat. Pedig az ítéletből kiderül, november 6-án „súlyosan ittas” állapotban szenvedett balesetet, azaz a véralkoholszintje meghaladta a 2,5 ezreléket.
– Korrekt és méltányos az ítélet – mondta lapunknak dr. Borbély Zoltán, a színész ügyvédje. – Gesztesi Károly 1981 óta vezet, soha, egy szabálysértést sem követett el, beleállt ebbe a történetbe, nem menekült el a helyszínről, részletesen beismert mindent. Sőt a közérdekű munkát is vállalta volna, pedig ezt az ügyészség nem kérte. Ráadásul „csak” kategóriakorlátozást kapott, B kategóriára. Az is az előnye ennek, hogy így nem kell majd utánképzésen részt vennie, ha lejár a kétéves eltiltás – magyarázta a védő.
Az orvoslexikon.hu-n talált táblázat szerint a 2,5 ezrelék feletti véralkoholszintet ekképp definiálják: „Alkoholmérgezés. Zavarodottság, aluszékonyság, később komatózus szak, ingerekre nincs reakció, reflexek nem válthatók ki, pupillák szűkek, légzés felületes, pulzus gyenge, vérnyomás alacsony. Vizelet- és széklettartási nehézségek. (…) Életveszélyes állapot.”
Kíváncsiak voltunk, Gesztesinek van-e más kategóriájú vezetői engedélye, vagy tervezi-e, hogy levizsgázik, de ő nem kívánt nyilatkozni.
Egy, az interneten fellelhető véralkoholszint-kalkulátorral kíváncsiságból megpróbáltuk kiszámolni, mit jelenthet a több mint 2,5 ezrelékes véralkoholszint.
Gesztesi Károly súlyát 110 kilóra becsültük, és feltételeztük: a színész akkor ivott utoljára, mielőtt autóba ült, és a baleset után a kiérkező rendőrök a papírmunkát követően rögtön vérvételre vitték. Ez esetben az utolsó korty és a vérvétel között két óra telhetett el. A bíróságon egyértelműen kiderült, a színész whiskyt fogyasztott. Ahhoz, hogy a véralkoholszint meghaladja a 2,5 ezreléket, tizennégy felesre volt szüksége. Ha jóval több idő telt el az utolsó korty és a vérvétel között, akkor sokkal többre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.