Lánya halála után maga is a halált akarta választani, de végül legyőzte önmagát. Kitartása csodát ért: ma ő Kína legidősebb anyja, ráadásul ikrei vannak.
A plasztikai sebészet csodája az a két koreai lány, akikből szó szerint új embert varázsolt egy orvos. A testvérpárt eredetileg igen előnytelen külsővel áldotta meg a teremtő, ám az orvostudománynak hála új fizimiskájukkal akár szépségversenyen...
Öt perc alatt négy gyermeke született Pálfi Adriennek és Bajkai Lászlónak, de tavaszig várniuk kell azzal, hogy hazavigyék Lacuskát, Balázst, Kristófot és Ádámot. A picik életét elkísérte a 13-as szerencseszám.
November 8-án került fel egy párizsi nő videója a Youtube-ra, amely azt mutatja be, miként fürdenek életükben először az ikrek egy speciális babakádba, amely az anyaméhre hajaz.
Egy floridai férfi fejbe lőtte 8 hónapos terhes nejét, aki szinte azonnal meghalt. Az ikerfiúkat váró asszony egyik kisbabája úgy tűnik, életben marad. Az apa azt állítja véletlenül sült el a fegyver.
Kardoskút-Sóstón nyolc nappal ezelőtt, az ellési időszak kezdetén a gondozók legnagyobb örömére ikerellés történt, egy napon kettő is. Az egyik páros koraszülött volt, ott egy boci maradt meg. A másik tehén utódai viszont szépen fejlődnek,...
Mindenki meglepődött, amikor az arnhemi állatkertben nem egy, hanem rögtön két kis gorilla látta meg a napvilágot. A kicsiket az anyjuk mindentől óvja, ám a bébik imádják a kamerát, boldogan pózolnak a látogatók előtt.
Horváth Éva megérett az anyaságra. A csinos műsorvezető sem a karrierjét, sem formás alakját nem sajnálná, ha megérkezne hozzá a gólya, akitől nem is egy, hanem egyszerre két gyereket kérne.
A két 34 éves fiú néhány éve jött rá, hogy nemcsak jövedelmező, de szórakoztató is ez a mellékfoglalkozás. Persze hatvan éven felüli kuncsaftot már nem vállalnak.
A 34 éves Laura évekig küzdött azért, hogy teherbe essen, ám nem sikerült. A mesterséges megtermékenyítés sem segített, ugyanis hiába volt sikeres a beültetés, elvetélt. Végül orvosa tanácsára magas proteintartalmú diétába kezdett,...
Másodikok lettek a Repcsik lányok a hétvégén megrendezett ikerszépségversenyen. Angéla és Abigél modellként sorra aratják a nemzetközi sikereket, ősztől mégis az iskolapadot választják.
Nyolc hónaposak voltak, amikor megtámadta Renáta testét a gyilkos kór, ezért az ikrek csak betegen látták az anyjukat. A soha el nem készült emlékkönyv az egészséges életét mutatta volna be.
A kislányok a világ egyik legritkább genetikai rendellenességében szenvednek. Az Alstrom szindróma következtében már szinte teljesen megvakultak, de hamarosan elvesztik hallásukat, nem tudják majd tartani vizeletüket, és belső szerveik nagy...
Hosszúra nyúlt betegsége alatt mindvégig foglalkoztatta Naim Renátát, hogy halála után mi legyen Szellő Istvántól született gyermekeivel. Pótpapája szerint az asszony akarta, hogy az ikrek vér szerinti rokonaihoz kerüljenek.
Súlyos anyagi gondokkal küzdött halála előtt Szellő István gyermekeinek édesanyja, akit még a kicsik születése előtt hagyott el a híradós. Betegségében és az ikrek nevelésében is egy szomszéd házaspár volt az asszony támasza.
Ikrei édesanyját gyászolja Szellő István. Naim Renáta hosszú betegsége alatt mindvégig szerelemmel beszélt négyéves ikrei apjáról, noha a híradós elhagyta, amikor terhes volt.
A haldokló anya biztos volt benne, hogy Szellő gondoskodik...
A 44 éves nő épp hatéves fiait vitte haza az iskolából, amikor a három férfiből álló banda rátámadt és többször arcon locsolták savval. Rettenetes sérüléseket szenvedett.
Megszülettek Kozma Orsi ikerlányai. A harminchat esztendős dzsesszénekesnő és férje, a Neo együttes dobosa, Tom már hetek óta türelmetlenül várták a picik érkezését.
A 37 éves nő karjába egy speciális implantátumot operáltak, hogy gyakorlatilag nullára csökkentsék a teherbeesés valószínűségét. Így nem csoda, hogy sokkot kapott, amikor nőgyógyásza közölte vele, ikreket vár. Mint kiderült, tévedésből...
Különleges betegséggel küzd Darcie and Evie Chapman: a két szöszi kislánynak olyan típusú epilepsziája van, hogy bármilyen örömteli izgalom is a halálukat okozhatja. A két szöszi kislány ezért nem játszhat és nem nyaralhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.