Tavaszra mehetnek haza a Bajkai négyes ikrek

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 22. 10:00
Öt perc alatt négy gyermeke született Pálfi Adriennek és Bajkai Lászlónak, de tavaszig várniuk kell azzal, hogy hazavigyék Lacuskát, Balázst, Kristófot és Ádámot. A picik életét elkísérte a 13-as szerencseszám.
M. K. R.

Kivételes szerencsének tartja négyes ikreik érkezését Bajkai László és Pálfi Adrienn. Mint azt hírül adtuk, múlt szerdán születtek a kicsik, azóta szépen cseperednek. – 13 éve vagyunk együtt. 13-án tudtuk meg, hogy gyermekünk lesz. A fiúk 13-án születtek, és születési anyakönyvi kivonataik sorszámában is ott a 13-as – magyarázza a büszke édesapa.

– Elképesztő pillanat volt, amikor az orvos a terhességem nyolcadik hetén megmutatta: négy pici petezsák lapul bennem – emlékszik Adrienn, aki apránként adagolta be családtagjainak, hogy négyes ikreket vár. – Ez azért is meglepő volt, mert természetes úton fogantak, és egyikünk családjában sincsenek ikrek.

Mindenkivel ugyanazt a beszélgetést folytattam le: Ikrek… Jaj, de jó… De nem ketten vannak… Hát? Hárman? Nem, négyen. Úristen! – nevet a hirtelen nagycsaládossá vált 28 esztendős anyuka. Adrienn terhessége problémamentes volt. – Fájásokat éreztem múlt kedden, ezért bejöttünk a klinikára, ahol megnyugtattak: még benn tarthatjuk őket – idézi fel a nagy napot Adi.

– A nyugtatás hatására bementem dolgozni, aztán olyan gyorsan történt minden, hogy mire visszaértem a szülőszobára, már az utolsót, Ádámkát emelték ki – teszi hozzá László. – Nagyon nehéz, hogy még sokáig nem lehetünk otthon együtt. Az orvosok szerint várhatóan 15 hétig kell még bent maradniuk a piciknek, vagyis március elején jöhetnek haza. Alig várjuk!

Az ifjú szülők mintha még nem fogták volna fel igazán, mire vállalkoztak: már arról beszélnek, hogy kell még egy kislány a fiúk mellé. A családnak egy keresetből kell majd élnie: Adi, aki a ráckevei rendőrkapitányság segédhivatalának vezetője, most jó ideig otthon lesz a babákkal.

– Azért nem hagyjuk el a rendőrséget: én tanultam be és vettem át a feleségem helyét – mondta Laci, aki korábban is a kapitányság munkatársa volt. A rendőrség sem hagyja őket cserben: támogatják a hirtelen nagycsaládossá vált házaspárt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.