Nyolc hónaposak voltak, amikor megtámadta Renáta testét a gyilkos kór, ezért az ikrek csak betegen látták az anyjukat. A soha el nem készült emlékkönyv az egészséges életét mutatta volna be.
Vajon lesz valaki, aki a félárván maradt ikreknek, Alennek és Mannának elmeséli, hogy az anyukájuk nem volt mindig szomorú, törékeny, sápadt? Hogy volt idő, amikor nem volt tele az éjjeliszekrénye gyógyszeres dobozokkal? Hogy nem kellett paróka és fejkendő, mert gyönyörű, dús fekete haja volt?
A kicsiknek nem adatott meg, hogy az édesanyjukat egészségesen ismerjék, így nem is tudnak majd így emlékezni rá. Renáta akart erről mesélni, de már nem maradt ideje.
Szellő István ikergyermekeinek édesanyja múlt hétfő hajnalban halt meg egy kegyetlen, ám türelemmel viselt hosszú betegség után.
A gyerekek nyolc hónaposak voltak, amikor kiderült a baj, ezért Renáta eldöntötte, egy füzetben csokorba szedni élete legfontosabb pillanatait, hogy a kicsik hiteles forrásból ismerjék majd meg az édesanyjuk történetét. Több száz fotót, videót készített hármójuk közös életéről is, az írás azonban nehezen ment.
– A gyerekeknek szánta, hogy emlékezzenek rá – meséli Reni pótapukája, József, aki azt is elárulta, hogy végül miért nem készült el az emlékkönyv. – Az első évben Reni még úgy érezte, meggyógyulhat, ezért nem kapkodta el az írást. Aztán hirtelen romlani kezdett az állapota. Végül a gyakori kezelések mellett örült, ha arra volt ereje, hogy együtt legyen Alennel és Mannával, nem az írással foglalkozott – tudtuk meg Józseftől, aki gyerekkora óta ismerte Renátát.
– Amikor már nagyon rossz állapotban volt, a feleségemnek akart diktálni, de végül mégsem valósult meg Renáta vágya, már beszélni sem volt ereje – tette hozzá József, aki úgy tudja, a gyermekek keresztszülei Szellő Istvánnal együtt összegyűjtik a családi fotókat, hogy a két picinek emlékalbumot készítsenek az édesanyjukról.
