Hazamehettek végre a ráckevei négyes ikrek

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 16. 10:00
Laci, Balázs, Kristóf és Ádámka makkegészséges, és nagyon jó testvérek: mindig türelmesen kivárják, amíg a tesóik esznek.
Gergály Judith

Pálfi Adrienn és Bajkai László nem akart hinni a fülének, amikor kiderült, hogy négyes ikreik lesznek. Mindig nagy családot szerettek volna. Ez most egyszerre összejött nekik természetes úton, annak ellenére, hogy egyikük családjában sincsenek ikrek. Mint annak idején beszámoltunk róla, a 28. hétre, november 13-án születtek meg.

Nagyon picik voltak, és azonnal az intenzív osztályra vitték őket. – Ez nehéz időszak volt, mert csak háromóránként láthattam a piciket. December végén aztán Lacus és Kristóf felkerült az újszülöttosztályra, velük gyakoroltuk a szülőséget – nevet most már felszabadultan Adrienn.

A pár egy pillanatig sem ijedt meg a nem mindennapi kihívástól. Egy hete vihették haza a babákat, azóta egész napjukat egy kialakított rendszer szerint élik. A kicsiket a születésük sorrendjében látják el. Az első, Lacika, őt követi Balázs, Kristóf, és a végén Ádámka. A csöppségek megszokták a rendet, türelmesek, nem nyafognak, amíg a másik eszik, vagy tisztába teszik.

– A sorrendben az egyetlen kivétel az etetés. Kristóf a legéhesebb, kiharcolta magának, hogy mindig ő kapjon először. Szerencsére a tesók elfogadták ezt a kis kivételezést – teszi hozzá a büszke édesapa, László. Az etetés most, amíg otthon van velük, az ő feladata, az anya teszi tisztába a fiúkat, és ő büfiztet.

Az ikrek szépen cseperednek, születésük óta csaknem megháromszorozták a súlyukat. Adriennek kevés a teje a négy babához, ezért tápszert is kapnak.
A gyerekek nem egyformák, hiszen öröklési szempontból olyan, mintha csak testvérek lennének: négypetéjűek.

– Már most látszik, hogy mindegyikük egy egyéniség. Ádámka a legéberebb, ő etetés után legalább egy órát még nézelődik, mielőtt elaludna, Balázs kicsit nyafogós. Lacika és Kristóf jobban hasonlítanak egymásra és az apukájukra, míg Balázs és Ádámka inkább rám – teszi hozzá az anyuka.

Mivel a szülők a Ráckevei Rendőrkapitányságon dolgoznak, a rendőrségtől nagyon sok segítséget kapnak. Ha az apuka visszamegy dolgozni, segítenek a nagymamák, és gondozót is kapnak majd. Lakásukat hamar ki fogják nőni, de amire a legsürgősebben szükségük van, az egy nagyobb autó. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.