Vállalhatatlan stílusban beszélt egy hétéves kisfiúval, majd egy pofont is lekevert neki a doktornő egy csepeli rendelőben. Az orvos munkájára azóta már nem tart igényt az intézmény.

Hogy történhet meg, hogy egy apától kétszer is elveszik a kislányát - mert kékre-zöldre verte - azonban mind a kétszer úgy döntenek: mellette van a legjobb helyen?!

Hat éven keresztül kellett egy szekrénybe zárva élnie. A közelmúltban adott először interjút az átélt szörnyűségekről a lány, akiről szülei csak így beszéltek: „a probléma”.

Szörnyű körülmények közt - mocsokban, patkányürülék és fecskendők társaságában - élt a három kisgyermek. A legnagyobb 6, a legkisebb csupán kétéves.

Feltételezések szerint három 10 év alatti fiú zaklatott egy 11 éves lányt a nyugat londoni Teddington temetőben múlt csütörötökön, koradélután. A trió az elmondottak alapján a bántalmazás előtt csókolózásra is kényszerítették...

Három hónappal meghosszabbították az előzetesét a VI. kerületben megerőszakolt két éves kislány szülei. Az anya részben beismerő vallomást tett, a kislánynak maradandó fogyatékossága lehet.

Nyolc éves fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki „nevelési célzattal” kikötözött és szexuálisan zaklatott egy 13 éves kislányt. A lány anyját 5 évre ítélték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.