Aktuális

Sírva fakadt a tárgyaláson a 13 gyerekét megkínzó anya, de nem a bűntudat miatt

Bors

Létrehozva: 2018.06.21.

Forrás: Sun/videó

Elsírta magát Louise Anna Turpin, amikor lejátszották a lánya segélykérő telefonbeszélgetését. A szörnyeteg szülők az utóbbi évek egyik legfelkavaróbb gyermekbántalmazását vitték véghez: 13 gyermeküket láncra verve, éheztetve, súlyosan bántalmazva és megalázva tartották fogva otthonukban éveken át. Az apát ezen felül azzal is vádolják, hogy fajtalankodott 14 év alatti gyermekeivel.

– Két húgom jelenleg is láncra van verve. Fel fognak ébredni az éjszaka közepén és megint sírni fognak, azt kérték, hogy hívjak valakit, aki segít. Azért telefonáltam, mert talán meg tudják menteni a testvéreimet – hallható a 17 éves lány bátortalan hangja a felvételen, aki hozzátette, hogy soha nem fürdenek és néha arra ébred fel az éjszaka közepén, hogy nem kap levegőt annyira koszos a ház.

A bántalmazó anya, Louise Anna Turpin szemében könnyek gyűltek a beszélgetés hallatán, de még mindig nem érzi úgy, hogy bármi rosszat tettek volna, pedig összesen 75 rendbeli gyermekbántalmazással vádolják őket.

A 2 és 29 év közötti gyermekek csak nagyon ritkán mehettek ki az udvarra, nem állhattak szóba senkivel, és fürdeni is csak évente kétszer engedték őket. Mint ahogyan korábban megírtuk, a házaspár arra kényszerítette 13 gyermekét, hogy hajnali 5 óráig éberek legyenek, így a nappalokat átaludták. A szülők rendszeresen süteményeket ettek a gyerekeik előtt, miközben azok megalázottan éheztek. A házban a rendőrök töménytelen játékot találtak, mindegyiket kivétel nélkül eredeti csomagolásában, bontatlanul. Ez is a gyermekek megalázásának része volt.

A szomszédok mindebből semmit sem vettek észre, és a közösségi oldalakon is egy szerető nagycsalád imázsát mutatták Turpinék, megannyi disneylandi kirándulásról készült fotóval. A kegyetlen valóságra úgy derült fény, hogy 17 éves lányuknak sikerült kiszöknie a házból és felhívnia a rendőrséget.

Ezt a telefonbeszélgetést játszották most le a tárgyaláson, ahol előzetesen 94 év börtönt kértek a kegyetlen szülőkre, akik ártatlannak vallották magukat mind a 75 vádpontban. A családfőn, David Allen Turpinon egyáltalán nem látszik semmiféle megbánás gonosztettei miatt – írja a Mirror

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika