A kislány ruhái annyira koszosak voltak, hogy a színét sem lehetett megállapítani, és arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy mikor fürdött utoljára. Mint kiderült, a szülők, James Stewart és Teri Sanchez drogot és pénzt kértek a prostituáltként futtatott kislányukért cserébe – írja a Sun.
A tanár azonnal hívta a rendőrséget, de ők a bizonyítékul szolgáló koszos és véres ruhadarabokat a kukába dobták. Amikor a tanárnő megkérdezte a rendőrtiszteket, miért teszik ezt, azt felelték, hogy mivel a gyerek átöltözött, mire ők a helyszínre értek, így már nem használható bizonyítékként.
– Annyira, de annyira dühös voltam. Odamentem a szemeteshez és kiszedtem belőle a ruhákat, mert ez egyáltalán nem helyes így. A rendszer képes volna hátat fordítani egy megerőszakolt és bántalmazott kislánynak. Mindent megtettem, amit csak tudtam, még többet is – nyilatkozta a tanárnő.
A gyámügyet is kihívta, mert a kislánynak sürgős fizikai és mentális segítségre is szüksége volt. Amikor a rendőrséget akarta hívni, a kislány azt mondta neki, hogy ő az aki törvényt sért és ha kihívja a rendőrséget őt büntetik meg majd.
A tanárnő azonban nem tett eleget a súlyosan bántalmazott és megtévesztett gyerek kérésének és értesítette a hatóságokat. Két héttel az incidens után letartóztatták a szülőket. A kislány a nyomozóknak azt mondta, hogy anyja koldulásra és lopásra is kényszerítette őt.
A szülők tárgyalása jelenleg is folyamatban van gyermekprostitúcióra való kényszerítés vádjával, de azt még nem tudni, hogy milyen büntetésre számíthatnak borzasztó tetteikért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.