Hashajtóval mérgezte meg gyermekeit egy apa, majd felvette ahogy szenvednek – videó

Hashajtóval mérgezte meg gyermekeit egy apa, majd felvette ahogy szenvednek – videó

hashajtó
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 02. 15:30
Bors

Nagyon viccesnek gondolta magát egy Las Vegas-i apuka, amikor még 2016-ban hashajtót kevert a gyermekei fagylaltjába. A 29 éves Cordero James Brady videóra vette, ahogy gondosan belekeveri a gyógyszert, majd három gyermeke elé teszi az édességet. Kilencven perccel később a gyerekek hasa erősen görcsölni kezdett, majd keserves zokogásban törtek ki. Mindezt büszkén posztolta a YouTube csatornájára, aminek ekkor még öt és félmillió követője volt. 

Az apát – akinek nem ez volt az első pofátlan húzása, hiszen folyamatosan szívtelen átveréseknek teszi ki gyermekeit a videók kedvéért – nem hatották meg a krokodilkönnyek, és úgy viselkedett, mintha fogalma sem volna, mi bajuk van a kicsiknek, egyszerűen elküldte őket vécére, de nyilván még ott is filmezte őket. 

Az eset még 2016-ban történt, ám a videót csak két évvel később, egy hete távolította el a videómegosztó portál – írja a Metro

A gyermekvédelmi hatóság vizsgálatot indított a férfi ellen gyermekbántalmazás vádjával, de végzés még nem született az ügyben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.