“Elképesztő, hogy tudta mindezt túlélni” - összegezte a horrorfilmbe illő történteket az ügyész - és valóban: a 13 éves lánykával valódi szörnyetegként viselkedett anyja és nevelőapja, méghozzá éveken keresztül.
A brutális esetre a kislány tanárai figyeltek fel először, akik felfedeztek néhány zúzódást - még márciusban. Georgia megye rendőrei ezt követően vették őrizetbe a 33 éves mostohaapát, Rimmon H. Lewist, valamint a szintén 33 éves anyát, Angela Strotherst. Eleinte egyrendbeli bántalmazás volt a vád, de a kamaszlány vallomása olyan titkokat fedett fel, ami még a legharcedzettebb nyomozókat is megrendítette.
A szülők amellett, hogy rendszeresen verték a lányt, gyakorta bezárták a mosókonyhába, amit még akkor sem hagyhatott el, amikor már maga alá pisilt - másnap pedig ugyanebben a ruhában kellett iskolába mennie. Enni csak akkor ehetett, ha már a többiek végeztek az asztalnál - ekkor általában megkapta a maradékokat, de olyan is volt, hogy macskakaját adtak neki, egy alkalommal pedig apja mosószert itatott vele.
A kislány vagy forró vagy jéghideg vízben fürödhetett, és emellett olyan napi “feladatokat” kellett elvégeznie, mint például az ajtó mellett állni teljesen mozdulatlanul, vagy épp ezerszer leírni azt: Tisztelem az apámat. Ha a napi feladatot nem teljesítette megfelelően, megbüntették - írja a Daily Mail.
A vádiratban az is szerepel, hogy a tini mostohaapja egy alkalommal olyan erővel feszítette szét nevelt lánya száját, hogy a szája széle mindkét oldalon felszakadt.
A pár a nyár folyamán megpróbálta megvásárolni lányuk hallgatását: új ruhákkal és bocsánatkérésekkel akarták elhalmozni, és megígérték neki, hogy a bántalmazásoknak vége lesz - persze ehhez vissza kellett volna vonni a vallomását.
Rimmon H. Lewist egyébként 2014-ben már elítélték ugyanennek a kislánynak a bántalmazásáért, 12 hónap börtönbüntetést kapott 10 évre felfüggesztve. Mivel az újabb eset a próbaidő alatt történt, őt azonnal be is börtönözték - az azonban nem tisztázott, hogy az elmúlt években vizsgálta-e bármilyen felügyeleti szerv, hogy kapcsolatba lép-e a bántalmazott kamasszal, illetve hogy bármilyen formában felügyelték-e a próbaideje alatt. Lássuk be, a történtekből kiindulva nem valószínű.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.