A mezőkövesdi focicsapatból Nagy Dániel mellett Dragóner Filipen is átment a koronavírus. A Fradi-legenda fiának szervezete antitesteket produkál, vérplazmájával életeket mentene.
Az FTC több ezer szurkolónak megteremti a lehetőséget, hogy „valahogy” ott legyenek a lelátón a hazai bajnokikon.
Szerződést hosszabbított Dibusz Dénessel a Ferencváros. A 9-szeres válogatott kapus már nagyon várja, hogy a május 23-i bajnoki folytatáskor a DVSC ellen pályára lépjen.
Zárt kapuk mögött fejeződik be idén az élvonalbeli focibajnokság. Leghamarabb május 23-án lesz újra meccs, a maradék nyolc fordulót heti két meccsel egy hónap alatt lezavarják.
Keresztbe tett Hajdu Attilának is a járvány. A Fradi korábbi futballkapusának vendéglátó-vállalkozásai stagnálnak, így saját készítésű borainak eladásából próbál bevételre szert tenni.
Sokan még most sem értik, miért döntött úgy egy bő hónapja Lukács Viktória, az FTC válogatott kézilabdázója, hogy a Győrben folytatja pályafutását.
A koronavírus-járvány kirobbanása óta példátlan összefogás vette kezdetét az országban, amelyből a gyakran negatív színben feltüntetett és botrányokkal hírbe hozott hazai futballszurkolók sem maradtak ki.
Urbányi István a járvány miatt nem tud hazajönni a Kansas Citytől a Honvédba: a korábbi kétszeres válogatott lett a kispesti klubigazgató.