Eltemették Ejzit: sírba szállt a felhőtlen jókedv

Eisemann László
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 07. 20:45
Hozzátartozói, barátai, a Fradi és a válogatott futballistái, egykori szövetségi kapitányok vettek végső búcsút Eisemann Lászlótól, aki június 16-án követett el öngyilkosságot.
Bors

Népszerű ember volt Ejzi, amit bizonyít, kedden a cinkotai temetőben korábbi és mai futballisták, edzők egyöntetűen állították: képtelenek elhinni, hogy nincs többé.

Sallói István, a válogatott pályaedzője felidézte, miután Helsinkiben 1-0-ra verték a finneket, arról beszélgetett Dárdai Pál kapitánnyal, óriási öröm, hogy hamarosan visszatér a masszőr, akinek urnája előtt a Fradi teljes csapata megjelent.

Még a mankóval bicegő Batik Bence is elhelyezte a maga szál virá­gát. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója gyászbeszédében kiemelte: szeretet, jókedv, hála egyesült az elhunyt személyében, majd a vasárnap megnyert Szuper Kupát neki ajánlották fel. Bicskei Bertalanné, az egykori kapitány özvegye azt mondta, néhai férje nem tévedett, amikor 1983-ban ifjúsági válogatottja mellé szerződtette a remek szakembert.

Mészöly Kálmán korábbi kapitány szerint Ejzivel sírba szállt a jókedv, egy másik exkapitány, Pintér Attila úgy fogalmazott: az 1984-es ifi Eb-aranyérmes csapatuk duplán jól járt, mert Ejziben egy pszichiáter bújt meg, mindig tudta, kivel, mikor, hogyan kell beszélnie, halála a magyar futball óriási vesztesége.

Utolsó percek

A temetésen megtudtuk: Ejzi június 16-án a délutáni FTC-edzésről hiányzott, ezért keresték, és az édesapja Kerepesi úton lévő otthonában találtak rá. Hiába szállították a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, ott este tízkor elhunyt.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.